Fájdalom

„Múlt rejt, de a szív nem felejt.”

„Nem az az igazi fájdalom, mitől könnyes lesz a szem, hanem, amit magunkban hordozunk titokban, csendesen.”

„Ha belenéznél egy lány szívébe… meglátod azt, hogy mennyit sírt valójában. Látni fogsz titokat, barátságokat, hazugságokat…de látni fogod azt is, amit talán sosem értesz meg: hogyan tud erős maradni akkor is, ha semmi sincs rendeben…”

„Amire legkevésbé sem gondoltunk volna, abból lett a nagy baj.”

„Oly szomorú egyedül lenni, valakit mindenütt keresni. Valakit hiába, aki nem jön többé soha, feledni valakit, lehetetlen csoda. Mert akit szeretünk, nem feledjük soha.”

„Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani.”/Váci Mihály/

„Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, akiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze."

„Az érzés, hogy nem jön vissza többé… a könnyek, melyek hiába születnek, az emberek, kik örökké szeretnek, a szívek, melyek soha nem feledték, a szívek, melyek egykor még őt szerették, az elmúlás, az elmúlás az, mely mindenről tehet… az is, melyet elűzni végleg nem lehet..."

 

„Nehéz elhinni, hogy az, aki valaha mosolyt csalt az arcomra, most könnyeket csal a szemembe.”

 

„Számomra Te sosem leszel halott

Mert lelkemben úgy ragyogsz, mint a csillagok.”

„Bizonnyal az áldoz legtöbbet, aki szeretetből életét adja.”

„Találkozunk! És mind e fájdalom

Egy szép napon csak édes tréfa lesz.” /Rómmeó és Júlia/

„Ha majd sírom mellett állsz, s engem többé nem látsz, írd a homokba csendesen: Őt valaha szerettem…”

„Hol van már a szép világ? Számodra messze már...”

„Csalódhatsz eleget, a lelked végtelen, elnyel mindent, mi fáj… a hegek rengeteg emléket rejtenek…”

„Szelíden hullnak a könnyek, és könnyen megeshet,
Hogy véget ér talán
De tudod belehalok, hogyha itt hagysz most
Egyedül ezután
És ha veled is álmodom, mindig csak várhatom,
Hogy újra itt legyél.”

„Csak azok látják meg a világot a maga valóságában, akiknek a szemét tisztára mosták a könnyek.”

„Az hiányzik neked a legjobban, akire ha gondolsz, egyszerre sírsz és mosolyogsz. Sírsz, mert hiányzik, és mosolyogsz… mosolyogsz, mert ami hiányzik Belőle, az csupa jó volt.”

„Életedben igaz voltál, mindenkinek példát adtál.”

„Áldjon Isten, hős bajnokom,

Meglátjuk egymást túl a síron.”

„Szívemnben mindig lesz egy hely emlékednek...”

„Dúdolnám a szívem legszebb dalát,
Hogy "Nélküled nem létezem" de nem hallanád.
Dúdolnám a szívem bús énekét,
De túl vagy a Varázshegyen, nem értenéd...” /Nox/

„Egy szomorú dallamot játszik a hallban a zongora,
Ez a lágy mézédes pillanat emlékeztet csókodra,
De most nincs más, csak egy törött üveg, ezzel felvágom az eremet
És vérrel írom alá Neked ezt a búcsúlevelet!”

„Feléd nyútanám kezem, de csak az emléked maradt.”

„Mondd, hány éjszakát sírhattam át?

Néha még látom kettőnk csillagát.” /Reflex/

„Ha néha messze jár, ki benned él,

A szíved arra vár, hogy visszatér.”

„Aki már elveszített olyasvalamit, amit elveszíthetetlennek gondolt, az rájön, hogy valójában már semmije sincs.”

„Magányos az éj nélküled.”

„Megüzenem a kéklő hegyeknek, hogy hosszú az út és nagyon nehéz. És van, kinek elérhetetlen messzeség.”

„Már nem félek a haláltól, mert tudom, hogy Te ott leszel. Újra érezhetem csókod, érintésed. De mennyivel jobb lenne, ha ez mind a valós életben lenne.”

„Mikor a legjobbat próbálod kihozni magadból, de nem sikerül; mikor megkapod amit akartál, de nem azt amire szükséged lenne; mikor elveszítesz valamit, amit nem lehet pótolni; mikor szeretsz, de hiába teszed”

„Ha egyszer fájni fog az élet,s a szemedben bánat könnye gyűl,ne sírj,mert a legszebb álom az mely sosem teljesül..."

„Még mindig gondolok rád

Még mindig érzem ajkamon a szád

Mi egy pár voltunk valaha,

S olyan boldog voltam mint még soha

Még nem fogtam fel, hogy nem, látlak többé…

Hisz minden, ami velünk volt nem válhat köddé.

A szívem mélyén tudom, hogy nem kaplak már vissza soha,

De reménykedem, hogy nem így lesz, a sors nem lehet ilyen mostoha.

Nagyon szeretlek még mindig, és így lesz egy a sírig.

Talán jön más kit szeretni fogok,

Hisz fiatal vagyok, egyedül maradni nem tudok

De a szívemből téged ki sosem töröllek.

Hisz te voltál az első szerelmem, és nevedet mélyen belém vésted!

Ezzel a versel végleg búcsúzom tőled

De azt tudnod kell senkit nem, fogok úgy szeretni, mint téged!”

„Valakinek meg kell halni, hogya többiek megbecsüljék az életet.”

„Akit az istenek szeretnek, fiatalon hal meg.”

„Akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban.” /J.K. Rowling/

„Bárki másra nézek, csakis téged látlak, Most is mással vagyok, de szívből téged várlak, Tudom, hogy nem jössz, mégis oly jó várni, Hazudni kell a szívnek, hogy ne tudjon úgy fájni.”

„De néha néha, ha a tükörbe nézek
Hatalmas ürességet érzek
Mintha kihagytam volna valami fontosat
Amire nincs már időm.

És a nappalok úgy telnek el mint egy álom
És minden éjszaka a reggelt várom
Talán ma lesz a napja, hogy fog történni
Valami amiért még érdemes élni.”

„Vannak dacos ajkak, mik soha nem beszélnek, de reggel a könnyes párnák mindent elmesélnek.”

„Minden arc alatt Téged látlak ott.
Veled vagyok úgyis, ha más ölel.
Kereslek én, míg nem érlek el!”

„Hiányzol, Égi Angyalom!
Utánad sír az alkony,
s az égbolt véres.
Ragyogni rég nem képes,
s igazán már én sem élek,
amióta eltűntél.” /No Thanx –Égi angyal/

„Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.” /Kosztolányi Dezső- Halotti beszéd/

„Megállt a szív, mely élni vágyott,

pihen a kéz, mely dolgozni imádott,

Egy csoda volt, ahogy éltél és miket szerettél,

Nem haltál meg, csak álmodni mentél.

Csak az hal meg, akit elfelejtenek,

Örökké él, akit nagyon szerettek.”

„Bennem már csak az a homály dereng,
mely alkony után sápad nyugaton,
s amelyet lassan, feketén beleng
az éj, a fél-halál, a nyugalom.
Bennem már csak az a kis láng lidérclik,
mely ifjusága hamván haldokol,
mint ravatalon, amelyen kivégzik:
amiből kelt, vissza abba omol.
Ezt látva, csak erősödik szerelmed,
Hogy szeresd azt, aki maholnap elmegy.”/Shakespeare/

„A lelkemen is olyan minden álom,

mint bükkerdőn a névtelen varázs,

mikor deresre sápadt már az ősz,

és hervadás jött, őszi hervadás.

És néha szél jön: könnyes, hallgatag,

nyomán a Csend ijedve megremeg...

aztán valami belefáj nagyon...

és aztán hullanak a levelek.” /Wass Albert- Hulló levelek/

„Sírni valakiért, sírni valami miatt. Átöleled a bánatot. De ne szégyelld soha, ez nem a gyengeség jele, ha az élet iskola, akkor ez az érző ember jegye!”/C.O.D.-Ha sírsz/

„Ma már igazán itt az ősz. Ugye:
ma nem találsz szívedben nyári dalt?
Az én szívemből minden dal kihalt.”

„A holtaktól megirigylem az álmot,
s cserébe nyújtom minden álmomat
hogy én legyek az őszi csendtől áldott.”

„Ha mi már nem tudunk remélni,

Hadd tudjon hinni benne más.

Hogy ezután is lehet élni,

Hogy csak tréfa az elmúlás.”

„Eljárok majd a temetőkbe,
és álmodó leszek, és kedvtelen.
Bánat kísérget: lomha, őszi bánat,
és felhő lesz, és Csend, a lelkemen.”

„Mert szeretetben, hitben és reményben a koldusnál is koldusabb vagyok.”

„És jajj nekem, ha rám talál:

Minden madárdal csendre válik,

S a csend, a csend: ez a Halál…”

„Éreztétek-e valaha,

Hogy szívetekből messze száll a nyár,

és álmaitok fényes nap-szeme

felleg-homályos alokonyatra vár?”

„Újra a régi helyen jártam. Azon a füvön, melyen Veled jártam. Néztem egyedül a csillagokat, akárcsak régen a Te arcodat. Olyan régen volt már, tovatűnő emlék, boldog vissza-visszatérő kacér kép. Úgy fáztam az éjszaka csöndjében, úgy vágytam ölelésedre, mint még sohasem. Magányosan néztem a csillagokat, s sírva suttogtam: Gyere vissza…”

„Őszi dal

Elmentek már a madarak, a fecskék
Csak mi maradtunk itt: én és az ősz.

Szép álmomat a lelkemből kilesték
Csapongó vágyaim, hogy visszajössz.


De elmentél, veled a nyár, az álmok.
Csak szél süvölt, és halál bolyong a berken.
A hervadásban elmerülve állok,
És fáj az ősz, a bánatom, a lelkem.

Neked nagyon hideg volt itt az élet,
Nem jött bíborral már az alkonyat.
S megsemmisült sok délibáb-reményed
Csillagtalan nagy éjszakák alatt.


De érzem már: te vagy lelkemnek minden,
S nem kérek tőled semmi, semmi mást,
Csak jer vissza, s én rózsákkal behintem
Körülötted az őszi hervadást.”

„Jöhet még egy este,

Egy utolsó este, egy fekete este,

Mikor várhatatlanul, furcsa sors- szeszélyből belehalkulunk a véghetetlen Csendből.”

„Csak egyszer sírnál úgy, ahogy én érted,

Csak egyszer éreznéd, amit én érzek,

Csak egyszer látnád a könnyet az arcomon,

S megtudnád, milyen az igazi fájdalom…”

„Mit csináljak?

Mit csináljak a könnyeimmel,

Ha mindegyre csak előtörnek,

Mit csináljak a fellegekkel,

Ha mindig jönnek,

Mit csináljak szegény szívemmel,

Ha minden fájdalomra vérzik,

Mit csináljak a vad szelekkel,

Mikor a tavaszomat kérdik,

S mit csináljak az emlékeddel,

Ha feledésbe sohasem enyészik?”

„De nem voltál velem…s az arcokon

Hiába simult ma minden redő:

A dombon szürke ködruhába állt

S komoran hallgatott a temető.”

„…ezt megsirathatod,

Hiszen ez a legelső halott,

Lelkednek első igazi bánata.

Nem szégyen, hogyha sírsz.”

„Mi lesz Veled, ha elfogy majd a napfény,

S a parti fűzfa sárgán integet,

S a gúnyos szél, a novemberi szél kinevet?”

„Ma nagyon csókolj,

Nyíljék ki lelked legszebb csók-virága:

Ma csókolsz utoljára.

Ma nagyon szeress,

Égjen ki lelked legforróbb sugára:

Ma szeretsz utoljára.”

„És a fekete koporsóra

Véssék föl a halott nevét:

„Itt nyugszik a legifjabb szerelem,

Minden szerelemnek anyjának fia.

Élt egy-két csókot, s rövid mesét, béke poraira.”

„De jaj: a szemed fénye

A legszentebb kincsem: a Neved:

Odaveszett! Odaveszett!”

„Minden szívnek van egy csodakertje,

S minden csidakertben van egy palota.

S bent, eljrejtve mélyen valahol, valahol:

Minden palotában egy fekete szoba.”

„Valahol messze sír egy hegedű,
tücsök dalol hozzá kíséretül.
Úgy fáj a hang...vajjon ki szomorú:
én csupán, vagy aki hegedül?

Éjfélt ütött az óra...rejtve, lopva
jó volna most egy hárs alá kiállni...
fátylas szemekkel elnézni a holdat...
és várni...várni...várni...”

„Tehát vége...
Sosem láthatlak többé...
Sosem ölelhetlek többé...
Sosem foghatom a kezedet többé...
Sosem símogathatom meg az arcodat többé...
Egyvalamit tehetek: szerethetlek örökkön-örökké.”

„Halál

Én úgy képzelem el,
hogy a halál egy óriási nász,
legszentebb, legemberibb ölelés.

Nem fájdalom: fájdalom-felejtő.
Nem rém: rémeket elűző.
Több mint a Szépség.
több mint a Szerelem,
a Jóságnál is több:
Kegyelem.
Én úgy képzelem el,
ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás
és akkorára nő a fájdalom,
hogy nem bírom tovább:
hozzám lép egy fehér ismerős,
szép csendesen lecsókolja a számat,
lefogja ezt a vergődő szívet,
és ennyit szól csak: elnémuljatok.
Erre megszűnik minden indulat.
Erre megszűnik minden fájdalom,
csak gondfelejtő békesség marad:
se könny, se vér, se akarat,
nem lesz már semmi sem.
Elhal a szívem dobbanása,
s végtelen álmok néma lánya
bűvös, tüzes csókjába zár.
Szeretőm lesz egy éjszakára
a széparcú Halál.”

„Az is eltelt. Mert minden eltelik:

Tavaszi illat, nóta, csók, virág…

Ma még kacagsz, virágpompás a kerted,

S holnapra megjelennek

Az első őszi fák.”

„S így múlik el a szép s a jó

Az ember mellől, nyomtalan.”

„Megnémultam…elszakadt a húr,

Nem szólal lantom többé senkinek,

Hanem ott bent, lelkem sziklái közt

Halkan zúgnak tovább a vadvizek…”

„Láttam a halált:

Arca fehér volt és a szeme kék,

Olyan szelíden nézett,

Nem nézett úgy rám senki, rég.”

Búcsú

Már eltűnt régen a hajó Veled
és én még mindég kendőt lengetek.
s amíg távolba réved a szemem:
arcod vonásait idézgetem.
tengerverés csapdos a partokon:
benne hangod zenéjét hallgatom.
S a szélben, mely hajamba beletép,
ott érzem még a kezed melegét.
De mindez búcsú már, tudom nagyon.
Elnyel a távol, mint egy ősvadon.
Pókok szövik be lépteid nyomát,
holnapra új lakót kap a szobád,
s elönt a hétköznapok bús sora,
mintha nem is lettél volna soha…
Csak én állok még itt. De már ködöt
lehel a tenger árnyékod mögött,
s míg lengetem a kendőm, lengetem:
emléked lassan eltemetgetem.”

„…s aki egyszer lemegy, az már soha fel nem jön a fényre…” /Anakreón: Töredék a halálról/

„Ó, élet, mely hamar e világbul kitünsz!

Ó, rövid élet tülünk mely gyorsan röpülsz!

Mikor inkább kellenél, akkor te megszűnsz,

És, mint harmat nap előtt, egyszersmint eltűnsz.” /Zrínyi: Szigeti védelem-F.P. elsiratása/

„A szó, ha olykor fájdalommal szállhat, nem ajkakon, a lelkemben bont szárnyat...”

„Jobbá nem teheted, hagyd árva-magára e testet s szállj ki belőle, suhanaj, vissza a csillagokig.”

 

„A kihulott könny megbosszulja magát, azon, aki okozta.”

„A Mennyben mindenkinek van egy gyertyája,ami addig ég, amíg az illető él.”

„Volt egyszer egy mese,

Nem mondtuk el végig,

Nem jutottunk el csak a közepéig.

Beleszólt a végzet ebbe a mesébe,

Mikor a legszebb volt, akkor hagytuk félbe.”

„Egy könnycsepp, mi párnánkról folyik a mélybe…

Többet én nem nézek a szemébe…

Mondd, miért van ez így?

Mondd, miért történt ez így?

Mondd, miért? Véget ért!

És én csak bámulok a sötétbe.”

„Riadtan ébredek, most

nem vagy sehol,

Fázom, szenvedek,

de az érzés nem szabadul.

Álom volt, de tudom,

valós az alapja,

Ha porszem is csak a világ,

Szívem veled maradna…” /Simon Kitty-Szobámban ülve álmodom/

Heinrich Heine: Bánat
"Tudod mi a bánat?
Várni valakit ki nem jön el többé,
Eljönni onnan, hol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké!
Szeretni valakit, ki nem szeret téged
Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek,
Kergetni egy álmot, soha el nem érni
Csalódott szívvel mindig csak remélni!
Megalázva írni egy könyörgő levelet
Szívdobogva várni, s nem jön rá felelet,
Szavakat idézni, mik lelkedre hulltak
Rózsákat őrizni, mik elfakultak.
Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni
Mással látni meg őt és utána fordulni
Kacagni hamis lemondással,
Hazamenni, sírni könnyes zokogással.
Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat
S imádkozni,
Hogy Ő sose tudja meg
Mi is az a bánat.
A szív gyorsan elárulja önmagát,
De mást lát a két szemem,

Messze túl a könnyeken
Hogy még mindig te vagy a mindenem.
Ha az kérdezné tőlem most valaki,
Mondjam meg mit jelentesz nekem?
Tán büszkeségből azt felelném,
Semmit, csak múló szerelem.
Elmegyünk majd egymás mellett,
S a két szemed rám nevet
Kacagva köszöntelek én is,
De hangom kissé megremeg.
Mosolygok az utcasarokig
Aztán, hogy elfordulok
Fáradt szememhez nyúlok
S egy könnycseppet elmorzsolok.
A válás mindig nehéz,
De rosszul ítélsz,
Nem bántam meg
Bárhogy is volt, nem bántam meg.
Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.
Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el
Hiába lett volna minden,

Ki menni akar, engedni kell.
Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé ,már senki sem néz,
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak mily nehéz.
Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!
S nagy sokára mondanám halkan
Semmiség, csupán az életem,
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!"

„Az eltört kar tud dolgozni, de a megtört szív aligha.”

„Dacolni némán, hogy nem fáj, ha nincs tovább.

Miközben zokogva ébredünk minden éjszakán.”

„Néha az egyetlen lehetőséged arra, hogy nyerj, ha belehalsz a próbálkozásba.”

„Könnyeim tartom vissza, nem szabad sírnom
Nem akarom gyengeségem mutatni.
Remegek és átfut rajtam a hideg,
Mert elvesztettem, elvesztettem a hitet!
Könnyeim kezdenek száradni arcomról,
Nem szabad a rosszra gondolnom már.
Erősnek kell lennem, össze kell szorítanom a fogam,
Hogy csöndben legyek, hogy ne ordítsam,
Ne áruljam el magam!”

„Hogy vagy? –Egyedül.

Miért vagy? –Véletlenül.

Hova mész? –Csak előre.

Kivel mész? –Nélküle.

Miért sírsz? –Mert fáj…legbelül…

Maradsz még? –Mennem kell. Egyedül.”

„Újra tanulok mosolyogni, és nem is olyan könnyű.”

„Ne feledd, a sérült ember veszélyes, mert megtanulta hogyan kell túlélni...”

„Ha meghalok, kérlek ne sírj mellettem,
Légy boldog és élj tovább békében helyettem.
Ne gyászolj sokáig, ne légy szomorú sem
Hiszen ha bánatos vagy, rossz az nekem.
Ne gyere még utánam, Rád még vár az Élet,
Ne add fel miattam az e világi léted.
De arra figyelj, síromon mindig legyen virág...
S tudd: fentről mindig vigyázni fogok én Rád...”

„Ne gyűlölj semmit és senkit halálom miatt,
Haragnak utat szíved semmiképp sem nyithat.
Vigyázz rájuk... Ápold őket, kiket szerettem
Tedd meg ezt helyettem... Hisz én már nem tehetem...”

 

„Újra péntek. Megint vége egy hétnek.

De a nélküled eltöltött napok semmit nem érnek.

Értelmetlen mondatok, elharapott szótagok,

Minden szóban hazudok: Kösz, jól vagyok.”

„A szeretetben nincs felejtés. Ezért megrendítő, ha elveszíted azt, akit szerettél: a halál olyasmit kér tőled, ami lehetetlen - hogy felejtsd el, akivel egy vagy. Soha senki sem tudta ezt megtenni, vagy ha igen, nem szeretett igazán.”

„Túl sötét lett a nappal és túl sötét az este is,
A valóság túl szomorú az álomvilág meg hamis,
Elfutnék az emlékek elől, de nincsen hova,
Hisz Ő az, akit nem fogok elfelejteni soha.”

„Maradni nehéz…menni mindennél könnyebb.”

„A szeretet legnagyobb próbája elengedni azt, akinek mennie kell.”

„Megtehettem volna. Soha nem fogjuk föl igazán az ilyen mondatnak az értelmét. Valójában életünk minden pillanata tartogat valamit, ami megtörténhetne, és mégsem történik meg. Rengeteg mágikus pillanat van, amit nem is veszünk észre, mígnem a sors keze - teljesen váratlanul - megváltoztatja az egész életünket.”

„Jól vagyok, ne aggódj miattam, csak akkor fáj, amikor lélegzem.”

„Búcsúzni könnyű, feledni nehéz, mert a szív a múltba ezerszer visszanéz. Meglehet, hogy könnyen, nevetve búcsúzunk, mégis fájni fog, ha újra találkozunk. Nem tudja senki, hogy erről ki tehet, de akkor majd búsan lehajtod fejedet.
Megállnál ezerszer, ám mégis tovább mész,
mert búcsúzni könnyű, de feledni nehéz.”

„Várni kell, ha valami késik,
Tűrni kell, ha valami rossz,
Sírni kell, ha szívünk vérzik,
Remélni kell, ha bíztat a sors.
Emléket őrizni kell, ha szép,
Feledni akkor is kell, ha nehéz.”

„Lehunyom a szemem és mindig csak azt látom, hogy véget ér bennem egy gyönyörű álom.”

Egy szomorú lány áll kinn a téren,
Furcsa gondolatok járnak a fejében,
Könnyes szemekkel néz fel az égre,
Vajon mi lenne, ha eljönne a végzet?
Hiányozna-e szüleinek, sírnának-e érte?
Vajon milyen lehet mikor mindennek vége?
A zsebébe nyúl s elővesz egy levelet,
pár perc múlva kész az utolsó üzenet...
Hazaszalad s a küszöb alá rakja,
Emlékként mielőtt mindent itt hagyna,
Végig néz a házon, s eszébe jutnak emlékei,
Tudja hiányozni fognak neki szerettei.
De el kell mennie, neki már nem fontos az élet,
Mert túl sok rosszat tapasztalt és nagyon kevés szépet,
Ott hagyta hát a levelet és messze futott,
Nem törődve semmivel amit maga után hagyott..
Kiért már az állomásra, ül a sínnél s várja végzetét,
Hirtelen a vállán érzi egy ember kezét,
Megfordul, s egy idős ember áll a háta mögött,
Az öreg megvetve néz rá a sok ránc között,
Elhúzza a lányt a síntől, s leülteti maga mellé,
A lány a megdöbbenéstől csak nézi az öreg szemét,
Nem érti miért tette az öreg, mi értelme volt,
Hiszen ha ott hagyta volna már régen holt..
Ránéz az öregre, nincsen semmije csak egy koszos paplan,
Egyedül van szegény pedig rég elmúlt már hatvan,
Nem érti a lány, hogy bírja szegény,
Hogy nincs semmije, s még mindig él..
Az öreg ránéz a lányra, s lecsukja két szemét,
A lány a telefonja után nyúl, de ez már nem sokat ér,
Mire kiért a mentő már nem tudtak segíteni,
A lány hazafelé futás közben alig lát át könnyein..
Majd haza ért, s széttépte levelét,
Bebújt az ágyba, de nem csukta le a szemét,
Hiába volt nagy a csend nem tudott aludni,
Felkelt hát, kiment s elkezdett az állomás felé szaladni,
Leült oda ahol a hajléktalan feküdt még nem rég,
Ült a paplanon és könny lepte el szemét,
Hirtelen észre vett egy fényképet a pléden,
Egy asszonyról, aki egy kisbabát tartott a kezében..
Mellette egy levél, az öreg volt a feladó,
S a címzett valószínűleg a hölgy, aki a képen látható,
Felpattant a lány, tudta mit kell tennie,
A levelet a címzettnek muszáj elvinnie..
Elindult hát a városba, keresve a címzettet,
Meg is lett a ház, hát becsengetett,
Egy idős nő nyitott neki ajtót a lány csak átadta a levelet,
De semmit nem szólt, a nő elkezdett sírni miközben olvasta a levelet,
A lány pedig nézte teste, lelke remegett,
Az asszony miután elolvasta leejtette a földre,
Az üzenet ennyi volt benne:szeretlek mindörökre..
Hazaszaladt a lány megértette mi is az élet,
Szeretni valakit, amíg el nem jön a végzet...

„A szív lassú halállal hal meg. Egyenként hullatja el a reményeit, miként a fa a leveleit. Mígnem egy szép napon elfogynak. Nincs remény, nem marad semmi...”

„Élt, mert született, meghalt, mert szeretett.”

 

„Nehéz olyasmire várni, amiről tudod, hogy soha nem jön el, de még nehezebb feladni, mikor ez az, amit mindig is akartál.”

„Amikor előszőr találkoztam Vele, tudtam, hogy nehéz lesz elfelejteni…de, hogy ennyire.”

„Eltűnődtél már azon, hogy vajon melyik a rosszabb: kimondani valamit, majd azután azt kívánni, bárcsak ne tetted volna - vagy nem mondani semmit, és később azt kívánni, bárcsak kimondtad volna?”

„A szememből indul, de szívemből ered, az arcomon gördül, de lelkemre csepeg.”

„…mert a leggjobbnak mindig fájdalom az ára.”

„Azt hiszem senki sem kerülheti el,hogy tanúja legyen annak, ahogy a számára legfontosabb dolgok egyik pillanatról a másikra eltűnnek az életéből."

„Fel nem adott álmokból földbe tiport érzések, szertefoszló pillanatban nagyon fájó érzések.”

„Semmi mást nem akartam, csak meghalni. Mintha sosem születtem volna meg. A létezésem nem fontosabb, mint ez a fájdalom. Nem éri meg eggyel több szívdobbanásért szenvedni.”

„Mindig a szívemben fogsz élni… mindig ott bent… jó mélyen, hogy senki ne lophasson el tőlem.”

Álmaim...Vágyaim...Voltak...Már csak álmok. Álmok? Mik azok? Hamis képek, Illúziók, Hazugságok, Önáltatások! Álmok?...Már nincsek...Elvették az álmaimat is…Nem akarok többé álmokat, hatalmas illúziókat.”

„Hallom, hogy ívsz, látom, hogy nézel, álmomban élsz és fogak két kézzel.”

„Aki harcol, veszíthet. Aki nem harcol, már vesztett is."

„Ha akartam valaki lenni, csak érted volt.”

„Dögöljetek meg! Nem gondolok rátok!
Kikre még egyszer azt mondtam barátok.
Elég volt, több könnyet nem érdemeltek,
Veletek kezdtem már az évek nevelnek.
Érzéki búcsú? Inkább fájjon az emlék!
A hazám a színpad, de tessék egy jelkép.
Nem hiányoztok, ne higgyétek, nem bánt
Csak szánom az időt, amit elcsesztem rátok, és RÁD…
De már mindegy…Már mindegy…”

„Egyszer volt négy ember:Mindenki,Valaki,Bárki és Senki.Egy szép napon szóltak Mindenkinek,hogy akadt egy fontos munka,amit sürgősen meg kell csinálni.Mindenki biztos volt benne,hogy Valaki megcsinálja. Bárki megcsinálhatta volna,de Senki nem csinálta meg.Valaki nagyon megdühödött emiatt, mivel ez Mindenki dolga lett volna.Mindenki úgy gondolta, hogy Bárki megcsinálhatná és Senki nem vette észre,hogy Mindenki kerüli a munkát.Végül Valaki lett az,akit Mindenki okolt,amiért Senki sem csinálta meg azt, amit Bárki megtehetett volna.”

Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem „Egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak. (...) Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak! (...) S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel.”

„Nem az az igazi fájdalom,
Melytől könnyes lesz a szem,
Hanem amit egy életen át
Könnyezve hordozunk csendesen.”

„Úgy teszek mintha élnék.
Pedig csak egy baba vagyok.
A polcon ülve, szép ruhában..
Üres szemmel merev háttal.
Érzéktelen mosolygással.
A távolba révedve lebénultan figyelek.
És jöttödre porcelán szívem megremeg.

„Sose búcsúzz el, minden új nap egy új remény.
Van, hogy elveszítessz mindent,
Mégis élj a holnapért,
Sose búcsúzz el, mert az éjszaka végetér.
Újra eljön majd a hajnal,
Van ki vár, hogy visszatérj!”

„Most Én kérem, hogy hazudj nekem,

Hazudd azt, hogy szeretsz engem,

S hogy Én vagyok az egyetlen,

A legédesebb szerelem.
Hazudd azt, hogy elszöksz velem,

Oda, ahol csak mi ketten és senki más nem lehet,

Kezdjünk egy új életet!

Hazudj kedves, szép szavakat,

Hazudd, hogy csak az enyém vagy,

Hogy senki így még nem szeretett,

Ne félj, úgysem hiszek Neked!”

Mért van az, hogy véget ér az álom,
S mi valóság volt többé nem találod.
Egyedül vagy újra, nem ölel át senki,
Pedig Te még tudnád Őt szeretni.
Aztán jön egy másik, de Te meg se látod,
Mert aki elment, még mindig visszavárod.
Mért van az, hogy Neked nem sikerül semmi?
Ő volt a mindened, s elengedted menni.
Nem mentél utána, s nem mondtad, hogy várjon,
S hagyod, hogy egy könnycsepp lefolyjon arcodon.
De az idő múlik, s kit nem látsz már soha,
Az halványul benned. De a sors mostoha,
Hadba állítja, feltépi a sebet,
Szíved megint lüktet, repülnél feléje.
De ekkor egy kérdés villan az eszedbe:
Mért van az, aki elment nem jön többé vissza?
Csak az emlék marad, de az él mindörökre.”

Többet ér egy pillantás ezer hazug szónál,
Egyetlen egy érintés ezer hazug csóknál.
De ha édes ajkadtól már csak bántást kapok,
Te észre sem veszed, de Én belehalok!”

Vannak boldog könnyek, s vannak fájó mosolyok.
Mindig lesznek szerelmek, amíg a Föld forog.
Az élet szép, de élni tudni kell,
Az élet harc, s benne győzni kell.”

Ma még mosoly, holnap könnyek.
Ma még nehéz, holnap könnyebb.
Nézz az égre, a legszebb fényre,
Láss egy álmot, s harcolj érte!
Ma még mosoly, holnap könnyek.
Ma még nehéz, holnap könnyebb.
Láttam egy álmot harcoltam érte,
Elhagyott az erőm, föladom végre!”

„Az a szenvedés hogy élek, nélküled létezem, de minek,
Irántad érzett szerelmem soha nem adnám oda senkinek.
De már kifolyt sok szép dolog az idő rongyos, foltos szebein,
És az elvarratlan szálak nem gyógyítják beforratlan sebeim.”

Nem baj, ha félsz
Vagy mástól is segítséget remélsz
De tönkremész
Ha mindig félve élsz.
Annyi mindent vezsthetsz még el
Ha a bentlakó félelmekkel
Nem tudsz mit kezdeni
Hát kezdd el őket leküzdeni!”

Választhatsz, hogyan éled az életed.
Élhetsz úgy, hogy nem hiszel a csodákban,
De élhetsz úgy is, mintha minden egyes pillanat,
Maga volna a csoda.”

„Ha burokban születsz és megkapsz mindent, nincs sok lehetőséged a fejlődésre. A fejlődés kulcsa a szenvedésben és fájdalomban van.”

„Soha ne sírj, ha mások látnak,
Gyengeséged ne mutasd ki többé másnak.
Ne lássák, ha elhagyod  magad,
Hogy a szenvedés magával ragad.
Légy erős, még akkor is ha nehéz,
Nincs annál roszabb, amikor valaki lenéz.
Őrizd meg mindig méltóságodat,
Hisz senki sem értheti meg bánatodat.
Nem érdemes sírni azután ki nem szeret,
Aki rajtad kívül más nőre is szemet vetett.
Ne add meg neki azt az örömöt soha,
Légy büszke, de megalázva soha.”

„Olyan sok dolog jár most az eszembe,
És nem tudom, hogy mit tegyek vele.
Bár tudom Te nem leszel már az enyém hiába is szeretném,
Mégis bízok abban, hogy van még remény
Hazudni kell a szívnek, hogy ne fájjon annyira
Hogy ne törjön szét két darabra.
Próbállak elfelejteni,
De nem hiszem, hogy menni fog,
Mert a szívem még mindig Te érted dobog.
Tudom, hogy mostmár vége,
Mindennek hiába,
Pedig Én szeretnélek újra és újra,
Igaz mindez már hiába,
Fáj, hogy mással látlak,
Fáj, hogy nem vagy mellettem,
És fáj, hogy nem vagy az enyém.
De tudd meg, hogy még mindig ugyanazt érzem mint régen,
És ez az érzés örökre megmarad.
A szerelem nem múlik el,
Mert örökre bennem marad!
Nekem nem kell más, csak TÉGED akarlak,
Csak TÉGED és senki mást!
SZERETLEK és Nekem NEM KELL MÁS!!!!”

Könnyű kimondani, hogy vége, ellökni a másik kezét!
Eddig utánad futottam, most meg előled menekülhetek,
Az emléked temetném, de minden reggel sírva ébredek.
Mielőtt kinyitnám a szememet álmom utolsó képe villan fel.
Az arcodat látom, a kép hirtelen illan el,
Fáj minden pillanat, mit nélküled el kell töltenem,

Egy gyenge mondat vigasztal: Egyedül jobb Nekem…”

Olyan felelőtlenül dobtál el egyik napról a másikra, akár egy hamvadó cigaretát a zöldellő
pázsitra. De téged nem érdekel amit érzek, mert az önzőságed elvakít! Minden köteléket
elvágtál ami tőlem elszakít... most már sírok a képeken, amiken eddig veled nevettem, most már a polcomról levettem minden emléket amit szerettem, most írom amíg bírom a szánalmas utolsó levelem, de őszintén, ez Neked csak egy szó csupán, akár a szerelem!”

Múlnak a percek, égő szemmel nézek rád. Szótlan csak állok és nézem a könnytől marta
szád. Indulnom kéne, de még visszatart egy szó... Némán ölellek. Ez az érzés háborgó folyó.”

Élt, mert születet, meghalt mert szeretett.”

Rám nehezedik egy emlék,
Egyszer az ablakra fagyott az arcom,
Úgy vártam valakire,
Akiről azt hittem, hogy szeret.
Még bennem szoronganak a könnyek,
Mert nem jött el mégsem.”

„Magad mögött kell hagynod a múltat, mielőtt továbbindulsz.”

Összetört szív oson az éjben, csalódottan bandukol egy szikla szélen. Óvatlan pillanatban
megcsúszik lába, és elnyeli Őt a sötétség szája.”

Vártam, hogy változz és többé meg ne alázz,
De nem változott semmi,
Maradt a gyász.
Azóta feketébe járunk,
Mert gyászoljuk a jövőt.
Ami a miénk lehetett volna,
De megöltük Őt!”

Attól, hogy nem beszélsz rólam még nem vagyok halott.
Élek, félek és egyedül vagyok.
Látom, hogy kék az ég és érzem a szelet, de már semmi sem jó mint régen veled.
Attól, hogy sírok még nem vagyok gyenge. Élvezed, hogy kínozol és Én ebbe halok bele.
Szorít az idő, bár tudom, már elkéstem.
Egy hónap van és meghal bennem minden.
És bárcsak Én is meghalnék.
Felvágott erekkel ágyadon feküdnék.
Te benyitnál csendesen és észrevennél engem.
Akkor megtudnád talán, hogy mi voltál nekem.”

Fájdalom az, amikor a szerelmed ott van melletted, és Te nem tudod neki bevallani.
Fájdalom az, amikor tudod, hogy mit nem szabadna érezned, és mégsem tudsz ellene semmit
sem tenni.
Fájdalom az, amikor szenvedni látod azt, akiért mindent megtennél.
Fájdalom az, amikor csendben maradsz, pedig kiáltanál...”

Megvágod magad... kicsordul a piros vér... végigfolyik bőrödön... megszilárdul vörössé... és
a gyönyör helyét fájdalom veszi át.”

Az embert nem a fájdalom öli meg, hanem a remények, melyekben csalódott!”

Gyötrődő fájdalom mi szívedet marja,
Valami lelkedet nyugodni nem hagyja,
Keserű gondolatok élnek fejedben,
A fájdalom érzete kavarog lelkedben,
Elveszett minden, végleg távozott,
Szívedből a szeretet gyorsan távozott,
Sötétség lepi el minden napodat,
Egyre kínzóbb minden gondolat,
A reménytelen még a lelkedet tépi,
De szíved mélyen még titkon reméli,
Hogy nem veszett el minden, van még miért élni,
Megéri várni és továbbra is félni,
Küzdj a végsőkig, ne add fel soha,
Hiába is érnek kudarcok sora,
Higgy a szívednek, s ne hallgass eszedre,
S a remény fénye csillogjon szemedbe...”

Belül Én már rég meghaltam, csak a maszkom él...”

„Minden nap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik, de minden nap megszületik valami, amiért érdemes élni és küzdeni.”

„Emberi törvény: kibírni mindent és menni, menni mindig tovább még akkor is, ha már nem élnek benned remények és csodák!”

„Egyszerű,égis milyen nehéz jó embernek lenni.”

„Élj úgy. Hogy ne vegyenek észreott, ahol vagy, de nagyon hiányozz onnan, ahonnan eljöttél.”

„Légy kitűnő, de bizalmas soha, mert a legtöbb csalódásnak bizalom az oka!”

„Nézz az égre, a legszebb fényre, láss egy álmott, s harcolj érte!”

„ A célod felé ésszel visz az út, de elérni csak szíveddel tudod.”

„Ne a látottak és hallottak alapján ítélj meg valakit, hanem előbb ismerd meg és úgy alkoss róla véleményt!”

„Van aki szebb és van aki jobb, de olyan nincs, aki én vagyok.”

„Nem az számít, honnan ujöttél, hanem az: hová tartasz.”

„Ember, vigyázz,figyeld meg jól a világod: ez volt a múlt, emez a vad jelen,-hordozd szívedben. Éld e rossz világot és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen!”

„Porból lettünk csillagokká,mégis lésve ébredsz rá, hogy sosem az a fontos, más kinek lát, hát vállald önmagad, s éld most át!” /No Thanx-Gépregény/

„Van az, hogy épp csak annyi kell,

Hogy a szíved új ritmusra ver,

De a vágy, hogy több légy bárkinél,

Hajt már, hogy bátran élj!      /No Thanx/

„Szavkban a hangsúly sokat nyom, hát ne mond úgy, hogy megbántson!” /No Thanx/

„Nem elég a jóra vágyni: a jót akarni kell!

És nem elég akarni: de teni, tenni kell!

A jószándék kevés! Több kell: -az értelem!

Mit ér a hűvös ész? Több kell: -az érzelem!

Ám nem csak holmi érzés, de seb és szenvedély,

Keresni, hogy miért élj, szeress, szenvedj, remélj!”

„Az ember nem olyan, mint a képen az arca, mert a szíve és a leleke nem lehet rajta.”

„Állok az ablak mellett éjszaka,

S a mérhetetlen messzeségen át

Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.”

„Ha szemet hunysz, még nem oldódnak meg a problémák.”

„Egy könnycsepp.

Csak egy könnycsepp,

S mégis mennyi mindent rejt.

Hullhat azért, mert szomorú vagy,

Hullhat azért, mert boldog vagy.

Hullhat ha fájdalmat érzel,

Ha valaki hiányát érzed,

Ha már fel akarod adni az életed.

Most én is ezt érzem.

Az életem romokban hever,

most a fájdalom könnyei temetnek el.”

„Van még remény, ha lángod ég-,

Mert túl kell élned mindent az álmodért!” /Nox/

„Vannak boldog könnyek, s fájó mosolyok.

Mindig lesznek szerelmek, míg a Föld forog.

Az élet szép, de élni tudni kell.

Az élet harc és benne győzni kell.”

„A sors attól sors,hogy nem magunk választjuk, mégis meg kell állnunk a helyünket, bármit hozzanak is a napok.”

„Csak számtalan ballépés után érthetjük meg, mi a hiba, és hogyan kerülhetjük el. Aki megérti, mi a tévedés, egyre közelebb kerül az igazság megértéséhez. Ez egyéni felfedezőút, nem támaszkodhatsz mások következtetéseire.”

„Valami nagy-nagy gáz van a világgal, s ebből nem kell a részed.” /No Thanx/

„De tudtad jól, hogy eljön, ki fentről néz egy felhőn, s veled lesz, mikor sírsz. Úgy érzed, nem bírod már! Szólítsd, és újra fejedre száll, s így szól majd hozzád: Hívtál, vártál, széllel szemben állva, megváltásra várva sírtál, vártál, s én könnyedet letörlöm a romok közt a Földön.2” /No Thanx- a fekete u.gy./

„Vár rád még árnyék, éld át, ne félj! A sötét felhőn túl a fény zenél.” /No Thanx/

„Ne hidd, hogy az édes álmaid mind valóra válnak,
Mert a csalódások annál jobban fájnak.”

„Az emberek könnyen törnek, ahogy a szívek és az álmok is."

„Az ember nem azért halhatatlan, mert valamennyi teremtmény közül egydül neki va kimeríthetetlen hangja, hanem, mert lelke van, szelleme, amely együtt tud érezni, áldozetot hozni és tűrni tud.”

„Ki mondhatná, hogy ismeri a múltat, ha az idő is végtelen? Soha nem kezdődött, örökre múlhat, és mégsem étezik, csak a jelen.”

„Az elhangzott szavakat nem lehet meg nem törtténtté tenni.”

„ Az élet egyetlen esély vedd komolyan,
Az élet szépség csodáld meg,
Az élet boldogság ízled meg,
Az élet álom tedd valósággá,
Az élet kíhívás fogadd el,
Az élet kötelesség teljesítsd,
Az élet játék játszd,
Az élet érték vigyázz rá,
Az élet vagyon használd fel,
Az élet szeretet add át magad,
Az élet titok fejtsd meg,
Az élet ígéret teljesítsd,
Az élet szomorúság győzd le,
Az élet dal énekeld,
Az élet küzdelem harcold meg,
Az élet kaland vállald,
Az élet jutalom érdemeld ki,
AZ ÉLET ÉLET, ÉLJED!”

„Csak akkor érhetsz el sikert, ha szilárdul hiszel is benne. Amint habozni kezdesz vagy elbátortalanodsz, abban a pillanatban veszélybe kerül a szándékod.”

„A doldok a felszín alatt másmilyenek, mint amiyennek ellsőre látszanak.”

„Nincs olyan feladat, mi túl nehéz lenne, csak nem szabad feladni, és nem szabad elveszíteni az önmagunkba vetett hitet.”

„Az életnek van mélyebb értelme is, mégha ez nem derül is ki az első pillantásra.”

„Amíg fiatal vagy,

Minden szépnak látszik,

Hulló könnycsepped is

Szivárvánnyá válik!

Most ahogy Te szeretsz, úgy szeretnek mások,

Úgy lesz ellenséged, úgy lesz jó barátod!

De ahogy az évek lassan tovaszállnak,

Úgy nőnek szívedben a gondok s az árnyak!

S ha majd minden álmod valósággá válik,

Akkor se feledd el:

-Légy jó mindhalálig!-”

„Tehát rég tudnod kell, hogy néha egy vak is láthat jobban, mint az egészséges szeműek. Hiszen a lényeges dolgokat szemmel nem láthatjuk. Ezek a felszín alatt rejlenek, és csak az pillanthatja meg őket, aki megtanulta, hogyan kell látni.”

„Amikor megszülettél, azt mondták, esett az eső, de nem esett, csak Jézus sírt, mert elvesztette legszebb angyalát.”

„Milliószor messzebbre látunk sötétben, mint világonban. –Ki látja fényes nappal a csillagokat?”

„Elmúlt mint száz másik pillanat, mégis múlhatatlan, mert szívek őrzik, nem szavak.”

„Barátok, család, szerelem, ez az élet.

Csalódás, fájdalom s megannyi vétek.

Őszinte barátok s hazug emberek,

Megértés, elfogadás és mély sebek.

Mosoly, mikor legszívesebben kiáltanál,

Magány, mikor csak egy társra vágynál.”

„Az embert nem a fájdalom öli meg, hanem a remények, melyekben csalódott.”

„Hogy megértsd, mennyit ér 1 év, kérdezd meg a diákot, akinek ismételnie kell. Hogy megértsd, mennyit ér 1 hónap, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra. Hogy megértsd, mennyit ér 1 hét, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét. Hogy megértsd, mennyit ér 1 óra, kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár. Hogy megértsd, mennyit ér 1 perc, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot. Hogy megértsd, mennyit ér 1 másodperc, kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet. Hogy megértsd, mennyit ér 1 tizedmásodperc, kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián. Minden pillanat kincs, ami a tied. És becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen eltöltheted.”

„Rajzolj nekem boldogságot, és ne engedd, hogy kiradírozzam!”

„Emlékezz rám, ha könnycsepp ül a szemeden, hogy kezem féltőn mindig ott volt kezeden.”

„Rájövök apránként, hogy nem bírom tovább. Nem tudok már hinni s remélni, remélni egy életen át. Nem tudom hazudni, hogy jól vagyok. Mosolyogni mindenkire...mikor belül meghalok...”

 

„Szerelem az, ha Rá nézel és elfelejted minden bánatod?

Szerelem az, ha ébren vagy, akkor is ugynaazt álmodod?

Szerelem az, ha behunyod a szemed és nem gondolsz semmire?

A szemeit látod magad előtt, és bele veszve repülsz el nagyon messzire?

Élet az, ha nem kell bocsánnatot kérned semmiért, mert tiszta szívedből teszed?

Élet az, ha nem ölelheted és reszket a kezed?

Élet az, ha merengsz, és nem jut más az eszedbe?
Csak egy érzés, a boldogság és már indulsz is hozzá sietve?

Félelem az, ha nem tudod, hogy lesz-e értelme felkelni másnap reggel?
Félelem az, ha úgy érzed, hogy az érzéseid neki már nem kell?
Félelem az, ha nézel egy képet és nem tudod, hogy sírj vagy ne?
Mert a szíved a vágytól, amit érez, már boldog soha nem lehetne?

Búcsú az, ha nem nézel vissza és töröd az utat magad előtt, mert nem akarsz érteni semmit?
Búcsú az, ha végtelenbe vágysz, s a felejtést akarod, csupán csak ennyit?
Búcsú az, ha eltűnik előled az út?
S álmodban kísért a túlságosan is szép múlt?

Mert ha ez így van, akkor tudom már, hogyan akarom élni az életem.”

„Emlékek nincsenek, csak fényképek a szívedben.”

„Ne légy szomorú, ha búcsúzni kell,búcsúra szükség van az új találkozáshoz!”

„Az életem nagy fájdalom,csak azért mosolygok mert rád gondolok.”

„Csodák történhetnek, ha hiszel bennük még.”

„Mondani, írni és hinni bármit lehet, de tudni, tenni, érezni csak keveset!”

„Az embernek mindig a legrosszabbra kell számítania, akkor nem érheti csalódás.”

„Az élet egy pokoli lecke a túlvilági éelthez.”

 

„Próbáltam én már zseblámpával világítaniaz égre, a csillagokat csókolózás közben kapni lencsevégre.”

„Csendes kis kápolnában ereszkedjél térdre, s kit a legjobban szeretsz, imádkozzál Éte!”

„A múlt eltűnt, de örökre ott hagyta a nyomát az egész életén.”

„Olykor elég egy napsugár. Egy kedves szó. Egy köszönés. Egy simogatás. Egy mosoly. Ilyen kevés dolog elég ahhoz, hogy boldoggá tegyük azokat, akik körülöttünk élnek. Akkor miért nem tesszük ezt?”

„Becsukhatod szemed azok előtt a dolgok előtt, amiket nem akarsz látni, de a szívedet nem csukhatod be, hogy ne érezz!”

„Rövid az élet ahhoz, hogy ne fogadd el valaki szeretetét!”

„Az élet nagyon gyors: pillanatok alatt letaszíthat minket a mennyekből a pokol fenekére.”

„Gyakran megesik:… miközben az elérhetetlen után vágyódunk, semmibe vesszük az elérhetőt.”

„Néha az embernek az álmaiért először rémálmokat kell átélnie.”

„Fogadd el, hogy ér kudarc!

És századszorra állsz fel, akkor is tovább kell menni.

Értsd meg, hogy mindenki sír este, és senki sem boldog mindig.”

„Jöjjön, aminek jönnie kell, legyen, aminek lenne kell! Mindog lesz valahogy, a sok részlet meg már nem érdekel.”

„És ma nem az bánt, hogy nem változol, hanem az, hogy én sem tudok.”

„Csak egy szó, egy nyitott kéz, egy mondat kell. Egy félmosoly, bíztatás, hogy ne add fel!”

„Továbblépni egyszerű, csak megnehezítik azok a dolgok, amiket magad mögött hagysz.”

„Van úgy, amikor jobb csöndbe elviselni azt a fájdalmat, amit okoznak.”

„Gyakran elég csak lenni valakivel. Nem kell, hogy megérintsen. Még beszélni sem kell. Csak érezni, hogy nem vagy egyedül.”

„Más vagyok, mint voltam

Ne feszegesd a múltam!

Élet tett ilyenné, fogd végre fel!

Ha nem tetszik, te is hagyj el!”

„Életed egyszerű és egyedülálló dallam, melyet te magad játszol az élet hangszerén. Ha egyszer netán hamis hangot ütsz meg, gondolj arra, hogy egyetlen ember sincs, aki hibátlanul játszana.”

„Ahhoz, hogy meglásd a tavaszt, ha tényleg látni akarod, előbb túl kell élned a telet.”

„A legdrágább kő mindent karcol, de maga nem tűr karcolást, a legdrágább szív inkább vérzik, de nem sebez meg soha mást.”

„Túl naív vagyok. Mindig azt hiszem, hogy ha kapok egy kis jót az élettől, sz sokáig meg is marad. Megszokom és aztán egyszer csak azt veszem észre, hogy hirtelen összetörik a szívem.”

„Bízok még a holnapban, hogy jobb lesz, mint ma volt.”

„Mondd ki, amit érzel, csináld, amit szeretsz, tökéletes nem, de igazi még lehetsz!”

„De nem csukható be a szíved, ha valamit nem akarsz érezni!”

„Ítélkezni nem szabad, mert mindenkinek múltja van!”

„Minden reggel döntesz úgy, hogy tovább haladsz –vagy feladod.”

„A szíved nem egy seb, amit piszkágatni kell, vajon leválik-e már róla a var .agyd, hadd gyógyuljon be. Ha nem birizgálod megállás nélkül, ha adsz rá esélyt, akkor újra ép lesz, hidd el."

„Elég, ha az ember elhiszi, hogy léteznek angyalok, ha szükség van rájuk. És akkor megmutatkoznak, és ragyognak, mint a hajnal első fényei.”

„Sokszor tűnődtem: vajon mindig remél az ember? Most már tudom: az utolsó pillanatig.”

„Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz.”

„Az élet olyan, mint a kiolvasott regény azzal a különbséggel, hogy a regényben vissza lehet lapozni a boldog részletekhez.”

„Néha csak egyetlen másodpercet kapsz az élettől, hogy megmondd a másiknak, mit érzel. Ne szalaszd el!”

„Ha akarod, suttoghatsz, nekem az is elég, hogy halljam… És én majd ott leszek, és segítek, ha baj van.”

„Fejet hajt az ismeretlen előtt és mosolyog. A mosoly azt jelenti: nem adok fel semmit!” /Hamvas Béla/

„Ahhoz, hogy nagy dolgokat vigyünk végbe, nem csupán cselekednünk kell, de álmodnunk is, és nem csupán terveznünk, de hinnünk is.” /Anatole France/

„Aki nem tud hinni, az vár. Aki hisz, az elindul.” /Tatiosz/

„Mindig adatik egy út, amely kivezet a mélységekből. Lehet, hogy keskeny, és veszélyes, de ha elhiszed, hogy létezik, megnyílik előtted, s olyan biztonságosan haadhatsz rajta, mint macskák a háztetőn.” /Miklya Luzsányi Mónika/

„Nem vagy szabad, míg önmagadért élsz, mert önzésed rabja maradsz.” /Széchenyi istván/

„Túl kicsi vagyok erre a földre,

Túl kevés önmagamban,

Hiába úszom szemben az árral,

Esélyem csak egy van.”

„Ha boldogok akarunk lenni, segítsük meg mások életét. Szerencsés a rossz ember is lehet, de boldog csak a jó.”

„A gyermek állandóan szembesül a kérdéssel: -Mi leszel, ha nagy leszel? Nagy bátorságot tanusítana, aki ilyenkor a felnőtt szemébe nézni, és azt mondaná: -Én nem leszek, hanem már vagyok valaki!”

„De már csak hangulatok vannak, érzések, ízek, illatok és dallamok. Napszakok, évszakok és életszakaszok. Helyek, stínek és emberek. Változások és állandóságok. Álmok és valóságok. Időtől átalakult emléktöredékek.”

„Harcos voltam, aki békéről álmodott, de előbb vagy utóbb mindig fel kell ébredni.”

„Kicsi még a szív, vigyázz, hogy épen nőljön fel! Nem mindegy, hogy hány sebet kap, s melyiktől vérzik el.”

„Magadba roskadsz, mint egy elfáradt gyerek, szélfútta szavaid
úgysem hallják meg.
Kopott ágyak, párnák, szakadt,piszkos függöny,
És lassan a földre hull egy üvegszínű könny.

Itt ülök egyedül, földön kuporogva,
várom, hogy valaki vállam simogassa,
várom Őt, ki nem jön el soha.."

„-Mit csinálsz?
-Álmodok.
-Ébren?
-Ébren.
-Úgy nem lehet.
-Én tudok.
-Hogyan?
-Azt nem tudom, de nekem megy.
-Miről álmodsz?
-Mindenről, ami jó.
-Például?
-Egy tökéletes világról.
-És mire jó ez?
-Ilyenkor nem fáj semmi, egyszerűen csak elmegyek egy másik világba, ahol minden úgy van, ahogy én akarom, ahol nem kell félni, nem kell aggódni, nem kell semmit csinálni, amit nem akarok, egyszerűen csak boldognak kell lenni.
-Akkor, ha nem álmodsz szomorú vagy?
-Nem, csak nem mindig vagyok boldog.
-Dehát mindig vidámnak látszol!
-Te úgy látod.
-Az, hogy lehet?
-Mert azt akarom, hogy úgy lásd.
-És, hogy csinálsz úgy, mintha boldog lennél, ha nem vagy az?
-Egyszerűen. Csak elmegyek az álomvilágomba."

~ A legfájdalmasabb dolog: elkésni a szeretettel.

„Az élet túl rövid ahhoz, hogy egyszer csak felébredj, és megbánd. Szeresd azokat, akik jók hozzád. Felejtsd el azokat, akik nem. Hidd, hogy minden valamilyen okból történik. Amikor új esély adódik, két kézzel kapj érte. Ha ez gyökeresen megváltoztatja életedet, ne ellenkezz. Soha senki nem mondta, hogy könnyű az élet, csak azt, hogy érdemes élni."

„Azt akarom, hogy az arcomba essen az eső, s hogy rámosolyoghassak minden férfira, aki tetszik, és el akarom fogadni az összes kávét, amire meghívnak. Meg kell csókolnom az anyámat, meg kell mondanom neki, hogy szeretem, ki akarom sírni magam az ölében - hogy végre ne szégyelljem kimutatni az érzelmeimet, amelyek mindig is léteztek, bár magamnak sem mertem bevallani.”

„Ha visszamehetnél és megváltoztathatnál valamit az életedben, megtennéd? És, ha igen… jobbá tenné az a változás az életedet? Vagy összetörné a szívedet? Esetleg mást? Teljesen más utat választanál? Vagy csak egyetlen dolgot változtatnál? Csak egy pillanaton? Amit mindig is vissza akartál kapni?”

„A valóság nem könnyű; mindennap egy újabb illúzió rombolódik le."

„Semmihez sem kell nagyobb bátorság, minthogy nevetés mögé rejtsük szomorúságunkat...”

„De nehéz nevetni, mikor sírni kéne, csillagot hazudni, a beborult égre! Vidám dallal felverni a házat, mikor szíved mélyén ott lapul a bánat!"

Van egy egészen piciny ország.
Az a hely, ahol az álmokat írják.
A szép álmokat zsákokba varrják,
S aztán kis manók mind széjjelhordják.
Viszik a világ minden részére,
S belehintik az élők szemébe.
Egy álommanó hozzád is elért.
Leteszi zsákját, bedugja kezét
És belemarkol a tündérpoba,
Hogy a csillámot szemedbe szórja.

Csipetnyi manó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.
Óvatosan homlokodra lépked,
S arcod símogatja, ugye érzed?

Kicsiny manó tenyerét kinyitja,

S az álomport szemeidbe szórja.

Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket,

És füledbe súgja: Álmodj szépeket!”

„Kiben a gondolat merev, legkönnyebben bukik.” /Antigoné/

„Sok ember azon ábrándozik,milyen jó lenne nagy és dicső tetteket véghez vinni. Ez azonban nem mindenkinek jut osztályrészül. Mégis minden ember lehet hős, ha a mindennapok kötelességeit hősiesen véghez viszi. Kisebb önmegtagadások, szilárd becsület, meginghatatlan jellem, jó cselekedetek, jótanácsok, vigasztalások, száz százalékos kötelesség teljesítés, ezek azok a fonalak, melyekből életünk végén kötéllétra lesz a Mennyország felé!”

„A romantikus regények és a televízió arra tanít bennünket, hogy a hős mindig győz, és a jó mindig diadalmaskodik. De úgy tűnik, hogy a hős nem mindig győz és a jó nem mindig diadalmaskodik. Rövid távon azt látjuk, hogy a gazság diadalmaskodik körülöttünk mindenhol. Az igazság az, hogy a gazság előbb vagy utóbb veszíteni fog. Ha valaki úgy megy az életen, hogy rászedi a többi lényt, az csak azzal végződhet, hogy az illető csapdában köt ki –ő maga lesz az áldozat.” /L Ron Hubbard/

„Volt egyszer négy gyertya. Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek.

Azt mondta az első :

- ÉN VAGYOK A BÉKE! De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni.  - Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.

A második azt mondta:

- ÉN VAGYOK A HIT! -  Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem.  - A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.

Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:

- ÉN A SZERETET VAGYOK! Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám. -  Ezzel ki is aludt.

Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott:

- De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké! -  Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt.

Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:

- Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát.

ÉN VAGYOK  A REMÉNY!

A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új életre keltette a többit. Legyen a REMÉNY eszköz a kezükben, amely segít ébren tartani szívünkben a hit, szeretet és béke lángját!”

„Átsírt éjszakák, elvesztett barátok, a világ közepén magadat egyedül találod.”

„Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.”

„Trükkös az élet, az ember mindig tervez, a sors meg csak mosolyog és megad meg elvesz.”

„Senki sem elég gazdag ahhoz, hogy múltját visszavásárolhassa.”

„Bízz azokban az ösztönökben, és együtt megvalósítjuk az álmainkat!” /Heartland/

„Mindannyian vágyunk a megismételhetetlen véletlenre. Ami tehát egyszer az életben mintha már megtörtént volna velünk.” /Diurnus/

„Szóval,az egyszeri véletlen
talán nem csoda,egyszer talán mindenkinek megadatik az öröm
vagy legalább az álom-a csoda az,ha megismétlődik az,amire úgy
sóvárogtunk,hogy már nem is tudtuk: emlék-e vagy álom,megtörtént-e valaha,
avagy csak áltattuk magunkat…Nos,ha az még egyszer,ugyanúgy megismétlődne,akkor
lennénk össze nem téveszthetően boldogok.” /Diurnus/

„…mert ami nagyon jó, és ami nagyon rossz, azt meg kell osztani másokkal.” /Diurnus/

„Az emlékezőtehetség olyan, mint a háló, melynek kötései mindig szélesebbek lesznek.”

„Csak azt bírjuk, miről ha kell,le tudunk mondani. Oly kincsnek, melyet nélkülözhetetlennek tartunk, nem urai, hanem szolgái vagyunk./Eötvös József/

„Holnap mi lesz majd? Azt ne kutasd! A sors ahány napot nyújt, vedd nyereség gyaránt, s a táncot és édes szerelmet meg ne tagadd fiatal magadtól, míg friss erődtől távol a zsémbelő vénség.” /Quintus Heratius Flaccus- Thaliarchushoz/

„Örülök, hogy te mindig ilyen vidám vagy.

-Így látod?

-Így.

-És azt szereted, ha ilyen vagyok?

-Azt.

-Akkor örülök, hogy nem ismersz teljesen.”

„Hogy élnél ma, ha tudnád, hogy holnap vége és nem lesz folytatás?”

„Néha azt szeretném, ha a „Vigyázat törékeny!” felirat lenne a homlokomra ragasztva.

„Azt mondtam magamnak, hogy mostantól erős leszek, annak ellenére, hogy egyes egyedül vagyok és sírok. Azt mondtam magamnak, hogy mostantól boldog leszek és nem aggódok, annak ellenére, hogy akit szerettem, elvette minden boldogságom. Azt mondtam magamnak, hogy mostantól senki miatt nem esek megint pofára, annak ellenére, hogy titokban most is szeretek valakit. Azt mondtam magamnak, hogy mostantól megpróbálok túllépni azon a valakin, annak ellenére, hogy most is sírok, miközben gépelem mindezt és arról a valakiről álmodozom. Nehéz azt tettetni, hogy boldog vagy, nehéz nem próbálkozni, és nem szeretni azt a valakit. Nehéz továbblépni, mikor úgy érzed, egyes egyedül vagy.”

„S helyet cserél bennünk a fájdalom;

És folyni látom, majd ha már késő lesz,

A megbánásnak könnyét arcodon.”

„Az apám sokszor figyelmeztetett, ne vacakoljak álnevekkel, ne nevezzem életnek azt, ami valójában fájdalom."

„Méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk, méltatlanul szeretünk minden egyes nap, mert olyannyira nagyon azt szeretnénk, ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk. És mégsem. Egyszer aztán nem bízunk és nem hiszünk többé, akkor sem, ha méltó volna, mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság-érzés, a méltatlanság-félelem, hogy elveszítjük a bízás-hívés képességét." „..És mikor rám néznek az emberek, mindig megkérdezik: “Miértvagy olyan szomorú?” Honnan tudják? Miből látják? A szemem?A szemem hogy mondd el ennyi mindent? Hogy tanuljam meg elrejteni,ami fáj? Azt hiszem, mindenki meglátja rajtam, csak az nem, aki amúgy sem lát semmit...”

„Az ember 100 dolgot akar; 89 és felet megkap. Kilencet megszerez. Felet befejez.. és abba az egybe hal bele, ami nem lehet az övé!"

„Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Azt hittem, elég lesz mosolyognom meg bólogatnom, úgy csinálnom, mintha minden rendben lenne. Volt egy tervem. Meg akartam változni, új életet kezdeni, a múlt nélkül, a fájdalom nélkül, valaki igazival. De ez nem olyan könnyű. A rossz dolgok veled maradnak. Követnek. Nem tudsz megszökni előlük, bármennyire is szeretnél. Csak azt teheted, hogy felkészülsz a jóra, hogy amikor azmegtalál, megragadod, mert szükséged van rá.”

„Egy nap majd hirtelen eltűnök, de fanyar emlékeztetőül ott marad utánam a mosolyom mesterkélt melege, a szám sarkának hazug kunkora, amit a reménytelenül szomorú embereken meg a Disney-filmek szereplőin lehet látni. Én vagyok az a lány a bulikról meg piknikekről készült fotókon, aki, amúgy szemre, csupa vibrálás és csupa élet, s aki valójában hamarosan elmegy. Biztosíthatlak, amikor újra rápillantasz arra a képre, én már nem leszek rajta. Ki leszek törölve a történelemből, akárcsak az árulók a Szovjetunióban. Mert minden elmúló nappal egyre láthatatlanabbnak érzem magam, egyre jobban beborít a sötétség, egyik rétege a másik után, s csak úgy fuldoklom a nyári hőségben, a napsütésben, amelynek már csak az égető hevét érzem, de a fényét nem látom..”

„Nincs olyan dolog, ami jobban fájna, mint a búcsú - főleg ha tudod, hogy többé soha nem üdvözölheted Őt újra.”

„Soha ne mondd, hogy ég veled, mert ez azt jelenti, hogy elmész, többé nem találkozunk, és elfelejtesz.. mondd inkább hogy majd látjuk egymást.”

„Nézd ezt a lányt. távolról szánalmasnak tűnhet. minden buliban más pasival látod, de ha közelebb merészkedsz hozzá, látod rajta azt a fájdalmat, amit az élet okozott neki. a legtöbb dologért magát hibáztatta, és ez tette őt tönkre. belülről teljesen meghalt. Nem mer már senkihez kötődni. pedig soha nem volt nagy elvárása, csak egy dolgot kért, hogy szívből szeressék...”

 

„Szomorú tündér volt, törött szárnyú angyal
Megmenthettük volna egy emberi hanggal...
Szomorú tündér volt, csipetnyi királylány,
De mi azt sem tudtuk, hogy közöttünk jár.”

„Most hogy így leültem ide..írok magamról...
Nem tudom milyen vagyok..milyen okokból..
Csak azt tudom mondani amit egyedül érzek...
Csak ismétlem hogy az élettől halálosan félek.

Nem az vagyok akinek mutatom magam..
Én tisztában vagyok a ténnyel...hazudtam...
Mikor azt mondtam: Tudok szeretni!
Mikor azt írtam..: Sosem foglak elfelejteni..!

Mindenki nevet mikor engem néz...
Nem sejtik hogy engem ver minden kéz..
Az emberek keze s az életé...
A családom keze s a sorsé..

Az emberek néznek de nem látnak semmit sem..
Az elméletüket teljesen félrevezettem.
Mikor senki sem lát inkább magam vagyok...
Mikor mindenki néz nevetek, mosolygok.

Mikor gúnyt űznek az érzéseimből csendben nevetek...
S senki sem látja hogy a színfalak mögött hogyan szenvedek.
Nincs ember aki megmondaná milyen vagyok...
A tévedések és hazugságok nagyon nagyok.

Az álmaimat senki más nem álmodhatta volna...
Hogy Én milyen is vagyok? Senki sem tudhatja.
Mégis rám teszik a keresztet. " Te egy semmi vagy! "
S csodálkoznak hogy az űr magához csalogat?

Folytatom a sétámat hogy elfeledjem az emberek szavait...
Hogy kitöröljem magamból a pusztuló világ emlékeit.
Ma már csak nevetek a buta érveken..
csak mosolygok a tudatlan emberen.

Én buta? Én a semmi? Én vagyok az aki nem tudja mi az élet?
Én tudom mit hoz a sorsom..Én tudom ki vagyok..mi az ítélet..
De ti?...Ti csak éltek..nem néztek körül mi történik...
Az emberek a földet teljesen ellepik.

Mutogatnak rám és ki is nevetnek...
De engem már régen nem érdekelnek..
Megtanultam a zenének élni...
Megtanultam nevetni..sírni..
Nem mondhatom hogy tapasztalt ember vagyok...
De a saját létemben ÉN nagyon is bízok...
Igen. Igazuk van. Önző vagyok, irigy, hazug, csaló..
Zokogó, a bűneit soha meg nem bánó.

S miért? Miért múltam aki voltam és lettem aki vagyok?
Mert az út végén a kezemben valamit tartani akarok..
Valamit amit én ragadtam meg, amiért én harcoltam..
Amiért megérte hogy mi lettem s elmúltam aki voltam.

Elég erős vagyok, hogy ne ejtsenek rabul engem egy lány..
egy csaló vagyok, aki nem ismer együttérzést, magányt
Csupán élem az életem a világban, mint egy hervadó virág..
A múló időben egy pillanatnyi csillogás ..

A remegő gondolataim megtalálják a gyengéket..
Az érzéseim oldódnak, majd elenyésznek.
Az ég sírt, teljes erőből zokogott...
A jövő térképén nem vagyok ott...

A siránkozásom véget ér, nem ejtek könnyeket, érzem.
Nem aludtam s beszéd hangja átszúrt engem..
Ezért élek tovább… ölelkező sebem segítő kezet nyújt feléd..
bár a fény kialszik, sétálni akarok s kést döfni beléd.”

 

„Utálom ezt. . .Utálom,hogy mindig mindenkiben csalódnom kell. És utálom azt, hogy mindig abban csalódok, aki a legfontosabb a számomra.Szenvedek. . .És egyre nehezebb eltitkolni, hogy fáj!”

„Egy nagy hiba.....

Volt egy lány az életemben,
Már szakítottunk, de nem feledtem!
Nem feledtem mert Ő még szeret Engem,
A lelkem megszakad mikor elmondja Nekem!
Bennem már nem lüktet semmi iránta,
De a lelkiismeretem harcol, igaz hiába!
Tetteimet egy gyönyörű tény okozta,
Ami szememet majd kiszúrta!

Így hát elindultam a hídon,
Tudva hogy vár valaki a másik oldalon!
Magam mögött hagytam egy szerető, vérző szívet,
Ami ebben a pillanatban is majd megszakad Értem!
Mikor a híd közepére értem,
Hirtelen köd lett körülöttem!
Megdermedtem s levegőt nem kaptam,
Tudtam valami történt amiről nem tudtam!

Mikor felszállt a homály, s a híd végéhez értem,
Nem találtam mást csak egy porban fekvő levelet!
A levél tartalma félelmeim beigazolója!
Kiről azt hittem tárt karokkal vár Rám,
Nem várt meg mert nem tudta szívem mit kíván!
Elment mert nem tudta milyen a szerelem,
És szíve nem várta tovább érkezésem!

Szívem naiv és nem enged,
Nem tehet mást csak reménykedhet!
Reménykedik és ezzel oltja szomját,
Amíg el nem jön a hiba amire vár!
Igaz egy szív még dobog érte,
De nem megy vissza mert nem véli helyesnek!
Fáj neki, de a másik szív lassan elvérzik,
De Őt a másik szív tisztasága élteti!”

„Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,
A szívemet nyomja mikor a múltba nézek,
Könnyeim hullnak, a párnára borulva
Sírok egy végtelen könyvet lapozva.
Tudom már elmúlt, vége a szépnek,Szépen lassan eltűnnek a képek,
Sebeim maradnak, nyitva a világnak,
Példát mutatva, gátat szabva hibáknak

Szépen, lassan eltűnnek a képek,

Sebeim maradnak, nyitva a világnak,

Példát mutatava, gátat szabva hibáknak.”

„Fekszem az ágyban és egyre csak sírok,
hullik a könnyem s aludni sem bírok,
csak nézek a semmibe, mintha halott lennék,
ha tehetném most innen messzire elmennék,
hol senki sem ismer, nem tudják az életem,
hol kezembe vehetem sorsomat s végzetem,
de nem tudok elmenni, mert itt tart a jelen,
nem engedi az ajtót kinyitni a kezem,
mindenem meg van mért vagyok hát szomorú??
miért lakja szívemet fájdalom és háború??
hisz van családom, van szerelemem, meg van minden ami kell,
mégis elvágyok innen messzire hol senki sem ismer..
magányra vágyok, pedig tudom nem bírom egyedül,
szívem szeret téged, ezt érzem itt legbelül,
de el kell mennem, mert itt nem bírom tovább,
el kell mennem innen messze...én sem tudom még hová..”

„Üres a szívvel élni!
Kihalt puszta a szívem,
már semmim nem maradt nekem.
Mindent elvesztettem mit szeretem,
már talán soha nem érzem,
azt amit szerettem,
nem érzem a szerelmet.
Üres lett a szívem,
a szerelmet elvesztettem.
Talán sírnom kellene,
ezt kellene tennem?
Sírnék én de nem tudok,
nem tudok mert boldog vagyok.
Rájöttem,hogy így is élhetek,
hogy nem kell a boldogsághoz a szerelem.
De akkor mért érzem az ürességet?
Mért várok valamire minden percben?
És mért kell,hogy szeressenek?!
Mért mikor nem akarom,mért szeretnek?!
És mért nekem fáj ha szeretnek?!
Mért nincsenek egyszerű érzések bennem?!
Talán jobb lenne mindenkinek,
ha magamat oda adnám Istennek.”

„Nem. Neki most nem arra van szüksége,hogy megszólítsam, és arról faggassam, mi a baja. Ezek a szavak nem érnek el hozzá, ő most a saját harcát vívja. Istenem, melyik a fájdalmasabb? Amikor azért sírunk, mert szeretnénk valamit, vagy amikor nem tudjuk, mit akarunk? Most... csak egyetlen dolog biztos: ha a szavakat, amik bennem vannak, kimondtam volna, akkor se tudtam volna megállítani a könnyeit.”

„...nem tudom, hogy mit jelent egy ébredés, ha nem te kelsz fel mellettem már...”

„Buta kis bohócként álmait kereste, de rájött, hogy igazán senki sem szerette!”

„Sírj, ha lelked úgy akarja,
Mutasd szíved bánatát,
Hisz mit ér az, ki mosolyt színlel,
S közben szíve meg-megáll.”

„Ha valaki elment, ne hívd többé vissza,
a megsárgult emlék nem lesz többé tiszta.
Ha valaki elment, és el tudott menni,
nehezen akarva,de el kell feledni.”

„Aztán megtalálod az összetört álmaid alatt a kettérepedt boldogságot, eltört. Benned is eltört valami. És akkor sírni kezdesz..."

„...azt hiszem, senki sem kerülheti el, hogy tanúja legyen annak, ahogy a számára legfontosabb dolgok egyik pillanatról a másikra eltűnnek az életéből.”

„Érzem azt az ürességet legbelül, érzem azt hogy itt hagytál egyedül.”

„Ne fájjon a szíved azért, ami elmúlt. Ami fontos volt belőlük, az már benned van, az már te vagy. S ha ott maradsz a romok között, ugyan hova épülhet mindaz, ami még előtted van?”

„..Az egyetlen dolog, ami még nehezebb, mint elsétálni az-az , hogy ne nézz vissza..”

„Ha szívedben sok a bánat, ne meséld el fűnek fának. Mindegy ha fáj, ha vérzik, ne meséld el, úgysem érzik..”

„Az tesz igazán erőssé, hogy képes vagy ilyen fájdalmat érezni.”

„Nem hiszek a könnyeknek. A fájdalom könnytelen és szótlan.”

„Mikor a lelkem megtelik fájdalommal, akkor is mosolygok, mert így ezt a mosolyt látom visszatükröződni a körülöttem levő emberek arcán, s hamarosan már a lelkem is jobb kedvre derül.”

„Már sokszor napokra sikerült megszabadulnom a fájdalomtól. Ennek persze ára volt: a szűnni nem akaró érzéketlenség. Választhattam a fájdalom és a semmi között, és én a semmit választottam.”

„Sírodnál állva, a halálra várva újra itt vagyok. Eljöttem hozzád. Zuhogó esőben lépkedek a csúszós sárban. Elhaladok a körforgalom mellett, és rátérek a temető útjára. Belépek a kapun, s feléd veszem az irányt. A fű csúszós, nedves. Megcsúszok, de eltökélten haladok tovább. Semmi sem állíthat meg! Kezemben egy hagymavirág, és pár szál rózsa van. Neked viszem. Már látom sírod kibontakozó alakját. Csak egy kereszt, fekete márvánnyal, s benne a frissen vésett 2006. Fonnyadt virágok takarják sírod fehér márványát. Leteszem a magammal hozott virágot, s összeszedem a többit. Újra kezembe veszem őket. Egyenes, büszke tartással állok sírod előtt. Szeretném, ha büszke lennél rám. Tudom, hogy az vagy. Egy pillanatra újra hallani vélem idétlen bókjaidat. Halványan elmosolyodok rajtuk. A lány ott állt nagyapja sírja előtt, kezében virágot szorongatott. Arcát eső áztatta. Egy pillanatra lehunyta szemét, kipréselve abból egy könnycseppet, ami végigszánkázott arcán, s elhalt ajkai között. Halkan dúdolt egy dallamot, majd énekelni kezdte azt, el-elcsukló hangján: - Nagy esők jönnek és elindulok, elmegyek innen messze. Ennél a résznél elakadt, s zokogva térdre hullott. Arcát az ég felé emelte, hagyta, hogy az esőcseppek lemossák könnyeit. Egy szót üvöltött a világnak. - Miért?! Miért?! Istenem, csak egy utolsó ölelést engednél még! Egy utolsó apró érintést! Vele akarok lenni, hallani kellemes hangját. Nem akarok élni, ha ő nincs velem! Kínjában megszorította a rózsát, minek tövise belemélyedt hosszú ujjaiba és tenyerébe. A kecses ujjakon egy vércsepp komótosan haladt lefelé. A rózsa zöld szára immár vörös volt a vértől. Villám cikázott az égen. Hatalmas dörrenés. Egy alak sziluettje bontakozik ki a homályból. Lassú, csoszogó léptekkel halad a zokogó lány felé. A lány már felhúzott térdeit karolta át, s előre-hátrahintázott, egy dallamot dúdolva. Felpillantott, majd megkönnyebbülten mosolygott. Remegő ajkakkal megszólalt. - Nagyapa! Tudtam, hogy élsz! Tudtam, hogy csak tévedtek, és még mindig itt vagy velem! Te nem hagynál itt soha! - Rose, kérlek, figyelj rám! Nincs itt a nagyapád! Ő már meghalt, tudod jól. Rose édesanyja volt az. Beszélt lányához miközben rázogatta. De a lánya továbbra is a semmibe meredt, s közben a nagyapjához beszélt. - Most már nem hagysz el soha. Ugye? A nagyapja mosolygott egyet, majd közelebb csoszogott, és felé nyújtotta kezét, s rátette unokája vállára, s az boldogan ment vele a fényességbe. A lány teste élettelenül csuklott össze anyja karjaiban. A reménytelen szomorúságot boldogság töltötte el, s két lélek örök időkre megnyugodott.”

„Vidámság, mosoly, minden, ami kell. De a látszat csal, belül romokban hever…”