Hiány

„Egy csendes este, amikor nem vesznek körül a barátok, becsukom a szemeimet és Rád gondolok..., halkan érted sóhajtok.”

„Fekszem az ágyamon, hiányzol, akkor is, ha nem akarom. Nem tudom, mit tegyek, hogy Hozzád közelebb legyek!”

„Sokszor gondolok rád, és ez fáj nekem, mióta elmentél más lett az életem. Más lett az éj és más a nappal, már csak álmaimban, halmozol édes szavaiddal.”

„Rád gondolok titokban, szerelem tüze lángol arcomban, szeretnélek látni, gondolatban veled szállni. Karodba belebújni, s a magánytól elbúcsúzni!”

„A nap  minden órájában rád gondolok, és az alól ez a pillanat sem kivétel! Szeretlek!”

„Alig pár napja öleljük egymást, mégis olyan rég, hogy sosem vagyok egyedül. És ezért nem rossz, ha nem vagy velem, hanem nagyon jó, ha velem vagy!

Minden elmúlik, mint az álom. Elrepül, mint a vándormadár. Csak az emlék marad meg a szívemben, halványan, mint a Holdsugár.”

„Fáradt vagyok, de nincs ki elringasson. Álmos vagyok, de nincs ki megnyugtasson. Kell valaki a szívemnek, elmondom csak neked: hiányzol!”

„Csöndes éjszaka, ha elkerül az álom minden érzésemmel TE utánad vágyom! Suttog a némaság ábrándos meséket, mindig azt suttogják LÁTNI SZERETNÉLEK!”

„Szerelmes szívem érted eped, a világon mindent megadnék neked. Éjjel-nappal arra várok, hogy egyszer veled legyek.”

„Ha majd leszáll az éjszakai lepke és az égen ezer csillag ragyog, gondolj rám, mert szeretlek, akármilyen távol is vagyok.”

„Fontos üzenetem van a számodra: amikor írom, rád gondolok, amikor küldöm rád gondolok, amikor megkapod rád gondolok és most is rád gondolok.”

„Érzem, ahogy a forró könny égeti arcomat, érzem, ahogy lágyan simogatsz. Érzem, hogy néha itt vagy velem, de bárcsak örökké fognád a két kezem!”

„Csendes éjszakán, ha elér az álom minden emlékeddel te utánad vágyom, álmodok felőled csendes kis meséket és mindig az a vége, hogy IMÁDLAK TÉGED!”

„Mért fáj a szerelem, mért kell szenvedni érte, majd, ha minden elmúlik megtudod miért sírtam érted!!”

„A párnámra könny hull, mert nem lehetek veled, szívemben fény ragyog, mert NAGYON Szeretlek!”

„Csendes éjjel édes álom, hamar tovaszáll, felébredek, kicsi szívem vadul kalapál. Kispárnámat szorongatom, könnyes a szemem, szeretném, ha velem lennél, mindig csak Velem!”

„Unalmamba fulladt magányom, csak azt a szép órát várom, mikor újra veled lehetek. Tudnod kell: nagyon szeretlek!”

„Hiányzol nekem, mint, hajnali rétnek a gyöngyöző pára, vágyom rá, hogy édes csókot lehelhessek kicsi piros szádra! Csókod izét már alig várom csak te vagy kire vágyom!”

„Azt tanultam, hogy egy nap 24óra, egy óra 60perc. De azt nem tudtam, hogy egy másodperc nélküled maga az örökkévalóság! Szeretlek!”

„Szeretnélek minden percben látni, hűvös alkonyatkor szívedbe zárni. Nem jössz, de oly jó várni, hazudni a szívnek, hogy ne tudjon fájni.”

„Mikor rád gondolok, megremeg a lelkem, ilyenkor úgy érzem, bilincsben a testem. Mindig itt vagy velem, mégis oly távol, csak én tudom, hogy mennyire hiányzol.”

„Fáj a lét a létezés, a lefekvés és az ébredés. Fáj a múlt és fáj a jelen, mindez azért, mert nem vagy itt velem.”

„Nézz ki az ablakon, felhőtlen az ég, a vágyaim szállnak feléd. Arra gondolok, most milyen jó lenne Veled, és én vajon most hiányzom Neked?”

„Mikor ébren vagyok, te jársz az eszemben, hozzád száll minden gondolatom. Mikor elalszom, rólad álmodok, az ólomlábú időt sokszor, hajszolom. Várom a percet, a jöttödet, mikor a kezem, a kezedbe teszem...

Távol tőled szomorú az élet. Szívem azt dobogja, látni szeretnélek. Ezzel a pár sorral azt üzenem néked, nem élhetek úgy, hogy ne lássalak téged!”

„Könnyes szemmel a hívásod várom, a fájdalom ajtaját magamra zárom. Bújtass el, hisz egyedül fázom, s lelkedben szeress, ha néha hiányzom!”

„Éjszaka felriadok nem vagy itt velem utolsó hangod, mosolyod még jelenként él bennem, csak tudd: Bennem élsz kedvesem.”

„Hiányzol, ha nem vagy velem, édes csókjaid hiányoznak nekem. Oly jó lenne most veled lenni, S mindig csak téged ölelni!!”

„Feküdj az ágyba, betakarlak, hunyd le szemed, megcsókollak álmodj rózsát, szép világot álmodra, majd én vigyázok. Távol vagyok, mégis veled, ugye érzed, fogom kezed.”

„Nyugszik a hajnal, pihen a táj, nem tudok aludni, mert valami fáj. Téged kereslek, utánad vágyom, mert nem hiányzott így még senki ezen a világon!”

„Ha ajkad vágyik csókra, gondolj rám ki ezt a pár sort írta. Akármilyen távol vagyok tőled, szívem mégis álmodik felőled.”

 

„Hiányzol. könnyebb leírni, mint elküldeni...”

„Csókok szállnak feléd gondolatban, epresek, mézesek, hagyd, hogy gyengéden testedhez érjenek, hagyd hisz élek, létezek, szeretlek!”

„Megírom most Neked, hogy nagyon szeretlek, bárhova visz a sors, el nem feledlek. Messze vagyok Tőled, nagyon távol, de, ha szíved szeret, engem megtalálsz bárhol!”

„Ha ezt a pár sort olvasod, magányos szívemet láthatod. Gyenge szenvedő testem ábrázol, mert ő is érzi, hogy hiányzol!”

„Ha tudnád hányszor gondolok rád, s hányszor töltöm ébren az éjszakát, s hány könny szökik szememre érted, s mindez azért van, mert Szeretlek Téged!”

„Szállj a széllel kedvesem, csillogó szemeddel ints nekem, s álmodban repülj hozzám sebesen.”

„Minden éjjel azt álmodom, hogy mellettem állsz, s szerelmes szavakra, forró csókra vársz. Simogató pillantásod érzem arcomon, olyan ez mint a valóság. Kár, hogy álmodom.”

„Ha még érzed a virág illatát, ha még, hallod a csalogány dallamát, ha sírni tudsz, azért kit igazán szeretsz, megtudod, hogy mi az a nagy szerelem!”

„Hiányzol nekem, mint, hajnali rétnek a gyöngyöző pára, vágyom rá, hogy édes csókot lehelhessek kicsi piros szádra! Csókod izét már alig várom csak te vagy kire vágyom!”

„Hiányoznak a melléd fekvős, hozzád bújós pillanatok. Hiányzik ahogy rám nézel. Hiányzik, hogy hozzám érj, hogy magadhoz húzz, hiányzik az ölelésed. A csókod. Ahogy a levegőt veszed. De leginkább az hiányzik, aki vagy, mikor velem vagy - és ami én vagyok, mikor melletted vagyok.”

„ I miss you when something really good happens, because you're the one i want to share it with. i miss you when something is troubling me, because you're the only one who understands me so well. i miss you when i laugh and cry, because i know that you're the one who makes my laughter  grow and my tears disappear. i miss you all time, but i miss you the most when i lie awake at night and think of all the wonderful times we spent with each other those were some of the best memorable of my life.”

„Fáj a lét, a létezés, A lefekvés és az ébredés. Fáj a múlt és fáj a jelen, mindez azért, mert nem vagy velem.”

„Mikor Rád gondolok, megremeg a lelkem, ilyenkor úgy érzem, bilincsben a testem. Mindig itt vagy velem, mégis olyan távol, én tudom csak drágám,
mennyire hiányzol.”

„Nélküled fáj, sajog a szívem

Nélküled üres az életem

Éjszakánként csak rólad álmodom

Magányosan sírok az ágyamon.”

„Miként a tiszta űrben a világok, 
lebeg keringve bennem a hiányod”

„Nincs semmim, elvesztem.. de az Ő hiánya ott van mindenhol, akárhová nézek.”

„Én mindig is itt voltam, vagyok és leszek! A kérdés csak az, hogy Te mennyire keresed a társaságom.”

„Nézd fenn az égen, hogy ragyognak a csillagok, Hullanak könnyeim tudod, hogy fáj nagyon Ha itt lennél kérdeznéd mi bajom, Csak annyit mondanék hiányzol nagyon!!”

„Bár ugyanaz az égbolt van fölöttünk és ugyanazok a csillagok ragyognak ránk, De mégis úgy érzem, hogy az a 60 km ami köztünk van, egy fényév távolság...”

„...de aztán este kinéztem az ablakon, és annyira gyönyörű volt a telihold. És az jutott az eszembe, ahogy a felhők mögött eltűnt szép lassan, de a szemnek láthatatlanul hogy az én életem is ilyen szép lassan ment tönkre. Hogy mikor már csak azt veszed észre hogy a holdat elfedte a felhő, a szürke felhő, akkor feltűnik, hogy nem is vetted észre hogy mennek a felhők, csak hirtelen eltűnik a fényesség, de hisz az előbb még ott világított a sötét égen teljes egészében. Az én életem is ilyen gyönyörű fényes volt még akkor. És hirtelen eltűnt. Minden. Minden fény, még egy kis halvány jel sem volt, hogy valaha ennyire szépen ragyogott volna, ahogy az emlékeimben. Azt se tudtam mi van. Nem láttam a nagy sötétségben, eszeveszetlenül kerestem a fényt, ami már nem volt. És nem lesz, soha többé.”

„Visszahoz egy régi perc, megidéz egy fénykép, míg csak élnem kell, sose lesz másképp. Ugyanaz a fájdalom, ugyanaz az érzés, az a búcsú szó, amivel elmész. ... Itt az éjjel, és te nem vagy már velem, hogy fogd a két kezem, ugy mint régen, és ha hívlak, tudom, senki nem felel, csak egy elfelejtett dal sír a szélben.”

„Amikor hiányzol akkor hiába nézek szét a világban mindenhol csak téged látlak.”

„Emlék mely fáj, emlék mely izgalmat okoz, emlék mely könnyet csordít arcodon.”

„Te, amikor nem vagy mellettem kihalt, üres a lelkem. 
Akkor is, ha daloló hangocskád nem észleli fülem. 
Dadogva elakad lélegzetem, megdobban a szívem. 
Reszkető vággyal Rád gondolok Édes, Kicsi-szerelmem.”

„Ahány csillag fénylik ott fent, 
Annyi évig szeretlek itt lent. 
Bármily távol vagy tőlem, 
Szívem annál jobban őriz bennem! 
Hiányzol kis Szívem!”

„Várom a végzet hívó szavát, várom a percet, amelyet együtt élhetünk át, 
S várom, hogy megfogd két kezem, hogy szemem szemedbe nézhessen. 
Remélem nem csak egy múló szeszély, amely minket ily hamar elért. 
Szeretném, ha szeretnél, és karjaidba vehetnél.”

„Ó, édes hitvesem, hiányzol énnekem, 
Te légy az esti énekem. 
Szerelmem oltárán mámorító virágom, 
Melynek illata csukja le szemem.”

„Teljesült minden mit kívánni tudtam, melletted mindenem megvan mit valaha álmodtam.Minden nap jobban hiányzol nekem, nélküled elvesznék azt hiszem.”

„Valahol azt tartják, hogy ha sokat gondolsz valakire, azt megérzi.”

„A szívemnek vagy egy kicsi, de nagyon lényeges darabja, amelyet talán nem látok többé. Nem látok, mert elvitted magaddal és vissza többé nem hozod...”

„Te, amikor nem vagy mellettem kihalt, üres a lelkem. 
Akkor is, ha daloló hangocskád nem észleli fülem. 
Dadogva elakad lélegzetem, megdobban a szívem. 
Reszkető vággyal Rád gondolok Édes, Kicsi-szerelmem.”

„Csak sétálok...s egyszer csak észreveszem ,hogy hol vagyok...itt már jártam…Vele voltam itt... Vele nevettem itt...Ő volt az ,aki megmutatta nekem az élet derűsebb oldalait aztán...eljött egy nap és többet nem mutatott...többé már nem voltak derűsebb napok..eltűntél..és azóta csak kereslek...mindenütt csak téged kereslek...utánad vágyom, de már nem lellek...csak a hiányod.”

„Hiányzol, mert nem vagy már, hiányzol, mert elhagytál. És bolond szív mindig arra vár, aki az életben többé nem jön vissza már.”

„Azt mondják, ha meghaltál már nem fáj semmi. Nekem mégis fáj hiányod.”

„Hiányzik az érzés, mit melletted éreztem, 
Hiányzik az idő, mit veled tölthettem, 
Hiányzik amit adtam, s amit cserébe kaptam, 
Hiányoznak az emlékek 
és a veled töltött gyönyörű szép percek.”

„Nem jön az álom, az enyhetadó, mert nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.”

„Akkor elviselhetetlen valakinek a hiánya amikor, meletted ül és tudod sosem lehet a tiéd.”

„Ahogy az időn átrohantam 
Elkísértél ezer alakban 
Amikor majdnem magam maradtam 
Visszatértél ezer alakban.”

„Bárcsak itt lennél mellettem, 
Szorosan fognád két kezem, 
Én magamhoz húználak, 
s sokszor csókolnálak. 
Minden lámpánál megállnék, 
Tekintetedbe mélyednék, 
Csendes réten, padon ülnénk, 
Sötétben beszélgetnénk. 
Bárcsak itt lennél mellettem, 
Szorosan fognád két kezem.”

„Ahogy eljön a hajnal, 
kimúlnak a csillagok. 
Fáj kimondanom, 
de nagyon távol vagyok. 
Hiányzik kezed finom érintése, 
hiányzik karjaid puha ölelése. 
Mégegyszer kell az a pillanat, 
mikor hozzámbújtál lágyan, 
s egymásé voltunk nyári éjszakákon.”

„Oly szomorú egyedül lenni, 
valakit mindenütt hiába keresni. 
Valakit várni, 
ki nem jön többé soha, 
feledni valakit, 
lehetetlen csoda. 
Mert akit szeretünk, 
nem feledjük soha.”

„Olyan csend van így nélküled, 
hogy szinte hallani, 
amit még utoljára 
akartál mondani.”

„Nem attól félek, hogy elfelejtesz, hanem azt a lányt felejted el folyton, aki voltál.”

„Talán, ha a gondolatokat lehetne hallani, 
nem is kéne szerelmet vallani 
másodpercenként, 
és térdre rogyva esketni a hűséget, 
meséket mondhatnál, 
amikből megtudnám 
ki vagy te, 
aki mindig itt vagy, 
de valahogy mégis folyton hiányzol, 
mint a légszomj, fojtón hiányzol!”

„Látni a szíveddel, a szemeddel lesni, ha becsukod vágyak és ha..., - ha kinyitod semmi!”

„Egy percre mentem el, s máris hiányzik, 
Egy percre hagytam el, s rózsám nem virágzik, 
Egy perce öleltem át, s illatát érzem szívemben, 
Egy perce csókoltam meg, s csókja még ég nyelvemen.”

„Soha nem leszek túl messze ahhoz, hogy érezzelek!”

„Tudom, hogy ha reggel felkelek, 
Fájó érzés tölti el lelkemet, 
Egy olyan érzés, mely nem akar elmúlni, 
És ágyamra borulva fogok elhunyni. 
Az angyalok már várnak rám,érzem. 
Valami húz innen, a végzet, 
Én várni foglak téged, 
Ne felejtsd, én ott leszek néked!”

„Kiírta telefonom a neved, 
hangod bebocsátást kért, 
felajzva nyitottam kapumat, 
hozzád röpültem rajongva, 
leomoltam a dallam előtt, 
mit szavad kottázott belém 
– ó, mennyire kívánlak! 
dúdolta szólamát a vágy 
közömbös mondatok halmán.”

„Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának a fantom-fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban - ha valóban szeretünk - nem lehetséges!”

„Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ...S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod.”

„Néha hiányzik ,az aki voltam, az aki Te voltál, s azok akik Mi voltunk!”

„Velem vagy, s mégsem. 
Távol vagy, érzem. 
Hiányzol nékem!”

„Emlékezz rám, mikor fúj a szél 
Emlékezz, mikor minden véget ér! 
Nézz rám, fogd meg a kezem, 
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom a szemem! 
Emlékezz, mennyire szerettél, 
Mennyire fájt, mikor elmentél! 
Nézz rám, fogd meg a kezem, 
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom a szemem!”

„Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek, 
A szivemet nyomja mikor a múltba nézek! 
Könnyeim hullnak, a párnára borulva sirok egy végtelen könyvet lapozva! 
Tudom már elmúlt vége a szépnek,
 
szépen lassan eltűnnek a képek! 
Sebeim maradnak nyitva a világnak, példát mutatva, gátat szabva a hibáknak!”

„A remény ad erőt, hogy a nappalokat és az éjszakákat elviseljem... S reménykedve várom a percet, mikor ismét angyali szemébe nézhetek.”

„Keres a lelkem, kíván a szám... De hiába hívlak, csak a magány nyit rám! Könnyes szemmel a telefonod várom, a fájdalom ajtaját magamra zárom. A lelkedben keress, ha néha hiányzom.”

„Megpróbáltalak levegőnek nézni, de rájöttem, hogy nem tudok levegő nélkül élni...”

„Nem is fogtam fel mikor mellettem voltál 
Hogy mit ér az, hogy öszintén karoltál 
De most már, tisztán látok 
Hogy nem vagy itt igy érzem igazán hiányod 
Minden percben csak rád gondolok 
És sajnos hiába kértem bocsánatot 
Ennek nem igy kellet volna hogy vége legyen 
Bárcsak ujra itt lennél velem.”

„Itt vagy velem, ahogy írom ezt a sort, Ahogy szemedhez ér, én ott vagyok Veled!”

„Néha még az égen kereslek! 
Tudom, hogy a Földön nem találnék rád! 
Néha még a mélyben kereslek! 
Már tudom, az angyalom vagy, 
És álmomban vigyázol rám! 
Csak hallgatok... vége már, 
Egy utolsó mondat még a fejemben jár, 
Hallgatom, álmodom, 
Most magunkat látom és én veled vagyok.”

„Amint múltak a napok, megfásult, elzsibbadt benne valami. Szinte elfelejtett mindent, ami volt. De azért szenvedett. Mert ha nem is gondolt arra, ami volt, érezte, hogy az, ami volt, már nincsen, mint az állat, mely múlton és jövőn kívül az örök jelenben él, mint az a kutya, mely nem kap enni, s nem tudja, hogy mi bántja, és mégis folyton odavánszorog az üres ételes táljához, körülszaglássza, s miután látja, hogy semmit se lát, csüggedten a vacka felé kullog, vissza-visszasandítva.”

„Eddig a lámpaoltással kezdődött számára a nap elviselhetőbb része, amikor végre elcsendesült a háló, s ő átadhatta magát annak a szelíd fájdalomnak, amely minden este megtalálta, mihelyt álomra hajtotta a fejét. Az önsajnálás zsibbasztó, szinte örömteli percei voltak ezek, s már várta a társtalan meg nem értettség, a céltalan önfeláldozás lassan felgyülemlő könnyeit, melyek lámpaoltás után percnyi pontossággal jelentkeztek. Elég volt arra gondolnia, hogy a többiek már alszanak, s máris kaparta valami a torkát. Ha ezután hazagondolt, akkor az a bizonytalan kapirgáló érzés felkúszott az orrába, majd a szemébe, s mire odáig jutott gondolataiban, hogy mindenki alszik már, otthon is, itt is, egyedül ő forgolódik álmatlanul, addigra kibuggyant szeméből az első könny."

„Van, aki őriz, 
De nincs, aki ért, 
Van olyan, aki megölel, 
De nincsen, aki félt, 
Már nem is tudod, 
Hogy szenvedsz, 
Hitted, hogy szebb lesz, 
Praktikus, logikus, 
Mégis tragikomikus 
Rosszul megírt, hálátlan szerep, 
Hogy tulajdonként éled az életed, 
Én féltelek.”

„Égre nézek felhőket látok s a felhőkben a Te arcodat látom. Csendes szélben hangod hallom, ha elbújik a Nap akkor is tudom, hogy szeretlek s hiányzol nagyon!”

„Nekem nem kell más, csak téged akarlak. 
Ha volt is más, feledem, csak téged akarlak.”

„Nyugszik a hajnal, pihen a táj, nem tudok aludni, mert valami fáj. 
Téged kereslek, utánad vágyom, mert nem hiányzott így még senki a világon.”

„Egy tanács: Vigyázz magadra! 
Egy kérés: Ne változz meg! 
Egy kívánság: Ne felejts el! 
Egy hazugság: Nem szeretlek! 
És egy igazság: 
Borzasztóan hiányzol!”

„Kopog az eső az ablakon, bár lenne minden cseppje csókod az ajkamon. Dörög, villámlik, háborog az ég, nem tudom meddig bírom nélküled még.”

„Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze.”

„Nem tudok aludni, remeg a szívem, hiányzik, hogy kezed kezemhez érjen. Riadtan ébredek, merre vagy, hol lehetsz. Megnyugszom, csak mondd, hogy szeretsz.”

„- Hiányozni fogsz. Tudom, azt hiszed, sosem figyelek rád, és nem is szeretlek, mert folyton azt mondod, hogy ezt ne csináljam, azt ne csináljam. De jobb volna, ha mondanád, és én legföljebb nem szívesen hallgatnám, mint hogy itt se légy, és sose mondj semmit.”

„Nem láthatod amit én látok, mert csak azt látod amit látsz. 
Nem tudhatod amit én tudok, mert csak azt tudod amit tudsz. 
Nem egészithetem ki azt amit látsz, s amit tudsz azzal amit én látok, s tudok, mert a kettő nem ugyanaz a kategória. 
A tudásod sem cserélheted ki, mert akkor saját magad kell kicserélni”

„A távollét a kis tüzeket kioltja, a nagy tüzeket fellobbantja.”

„Sokszor elmondták már, hogy nem könnyű látni annak az értékét, ami állandóan a szemünk előtt van. A távolság és a vágy kellenek hozzá.”

„... megállapította magában, hogy az őrületbe kergeti ez a nő, de ő már képtelen meglenni e nélkül a szenvedés nélkül.”

„Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem.”

„Aki szeret, az nincs többé egyedül, mert az, akit szeret, mindig jelen van. Aki szeret, az már nem akar többé a saját élete központja lenni. Engedi, hogy életének más legyen a középpontja, és ezt nyereségnek és boldogságnak érzi. Feladja önmagát. Olyan lesz, mint egy nyitott kéz, amely kapni akar. Aki szeret, annak van bátorsága ahhoz, hogy olyan legyen, mint akinek szüksége van valamire.”

„- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. 
- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse. 
- Az az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat. 
- Az az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse. 
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért... 
- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.”

„A vágyakozástól az élvezetig támolygok, és az élvezetben elepedek a vágyakozás után.”

„A távollét csökkenti a közepes szerelmet - gyarapítja az erőset, mint ahogy a szél kioltja a lámpát, de szítja a tüzet.”

„Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár; rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár. Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat; s éjjel, ha ing a kis palló a vándor lába alatt. Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng; a ligetben, ha néma csend borul rám, téged köszönt. Lelkünk egymástól bármily messze válva összetalál. A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára. Oh, jössz-e már?! (Szabó Lőrinc fordítása)”

„Rád gondolok! - Úgy indázlak közül gondolattal, mint vadszőlő a fát: nagy levelek, s a szem semmit se lát a zöldön túl, amely a törzsre ül.”

„Messze távol tõled szomorú az élet. Hiányzol és látni szeretnélek!”

„Csend van s nyugalom,csak szívem dobbanását hallom! Mit is dobol nékem? 
Hiányzol nagyon!”

„Olyan vagy, mint a remény, 
olyan mint földnek a fény! 
Ha rólam álmodsz, és így szólsz nekem, 
olyan lesz az életem! 
Nem vagyok mindig se hűtlen, se szent, 
de hangod megjavít, ha hallhatom! 
Hiányzol nékem, mint éjnek a csend, 
te légy éjszakám és nappalom.”

„Féltve őrzött képed a kisfiókból előhúzva nézem, becézgetem,s egy könnycsepp imádatom jeléül legördül S a kezemre csöppen.”

Újra péntek,megint vége a hétnek, de a nélküled eltöltött napok semmit sem érnek. Értelmetlen mondatok, elharapott szótagok, minden szóban hazudok:Kösz, Jól vagyok.

bárcsak oly könnyen kitéphetnélek a szívemből, mint ahogyan te téptél ki az emlékeidből

Ha úgy érzed itt a vég, csak adj egy pillanatot még... 
Bebizonyítom én majd neked, hogy Te nekem a világot jelented... 
S ha így sem akarsz hinni nekem, hát kérlek végezz velem...

Mikor rád gondolok, megremeg a lelkem. 
Ilyenkor úgy érzem, bilincsben a testem. 
Mindig itt vagy velem, mégis oly távol. 
Én tudom egyedül, mennyire hiányzol!!! "

Ülök és nézegetek rólad egy képet, s közben felidézek egy régi emléket. Könnyeim mögül látom az arcodat, szívem fáj, tisztán hallom a hangodat! "

„Kezdem azt érezni,ha elmész üres leszek...kérlek maradj mert nélküled megveszek!!! 
hiányzik a szó,hogy azt mondd:szeretlek 
hiányzik a kéz mely megfogja kezem és azt mutatja:sohasem engedlek!!! 
maradj velem,hisz mindig erre vágytam,lágyan simitsd végig remegő lábam... 
de most el kell menned,ez maradt már...lábad nyomán egy vöröslő rózsaszál!”

„Erős karomban érezzem termeted, 
Tested rózsás hajlatát szerelemmel. 
Tündérszép lelkeddel engem takarnál, 
Forró csókkal, öleléssel halmoznál.”

„Annyira hiányzol, hogy mindenhol Téged kereslek, nem tudom máshogy mondani, egyszerűen: Szeretlek!”

„Hosszú volt a bánat és a szenvedés, de életemben ő volt a legszebb tévedés!”

„Ha sírsz, akkor mért ne szeretnél? 
Ha nem szeretsz, akkor mért gondolkozol? 
Ha akarsz, akkor mért szeretnél elhagyni? 
...de nagyon rossz lenne nélküled, mert szeretlek Téged!...”

„Ha arra gondolt, hogy itt volt, itt feküdt mellette, hallotta a szuszogását, és néha hozzáért a karjával. Ha a nyárra gondolt, amikor együtt mentek az ösvényen. Valami visszatért ilyenkor, valami furcsa borzongás. Nem tudta, hogy mi az. De tudta, hogy már nem úgy van minden, mint nyáron volt. Nem olyan szép és egyszerű. Zavaros és bizonytalan. De szebb. Valahogy mégis szebb. Nem tudta, miért, és nem tudta mi az.Arra gondolt, hogy vajon ő merre járhat most?”

„Rád gondolok! - Úgy indázlak közül gondolattal, mint vadszőlő a fát: nagy levelek, s a szem semmit se lát a zöldön túl, amely a törzsre ül.”

„Állandóan hiányzol, de leginkább akkor, mikor látom, hogy mosolyogsz, de nem rám, hanem valaki másra..”

„Én mindig is itt voltam, vagyok és leszek! A kérdés csak az, hogy Te mennyire keresed a társaságom.”

„Én és ő,ő és én,nem túl hosszú de tökéletes minden pillanat amit vele tölthetek!!!”

„Visszahoz egy régi perc, megidéz egy fénykép, míg csak élnem kell, sose lesz másképp. Ugyanaz a fájdalom, ugyanaz az érzés, az a búcsú szó, amivel elmész. ... Itt az éjjel, és te nem vagy már velem, hogy fogd a két kezem, ugy mint régen, és ha hívlak, tudom, senki nem felel, csak egy elfelejtett dal sír a szélben.”

„Amikor hiányzol akkor hiába nézek szét a világban mindenhol csak téged látlak.”

„Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami.”

„Sokszor sírok még mindig érted, értsd meg, nagyon szeretlek téged. Ha csak meghallom neved, könnyes lesz a szemem, mert tudom, soha nem leszel itt velem. Ha látlak, még aznap sírok, és rendszerint egy verset írok. Megírom mindig, mennyire szeretlek, s hogy soha el nem feledlek. Téged ez nem érdekel, nem is fog soha, az élet miért ilyen mostoha? Mostoha velem, megmutatott nekem, akkor miért nem lehetsz itt velem? Tudom jól, nélküled semmit sem ér az élet, hiányzol, s tiszta szívből szeretlek TÉGED!”

Gyűrött az ágy, s nem jön az álom,
nem szól a zene, hiába várom.
Üvölt a csend, és hallgat az élet,
rám tör egy érzés: HIÁNYZOL ÉDES!